Joe Johnston legújabb filmjében elhozta azt a képregényhőst, akibe talán a legtöbb amerikai hazafiasság szorult! De szerencsére a végeredmény nem lett egy tömény giccs,csakhogy még így is jóval a nézhető kategória alatt foglal helyet.
A történet a II. világháború Amerikájába repít minket, ahol rengeteg hazafias fiatalember jelentkezik katonai szolgálatra. Közöttük van Steve Rogers is, aki egy vézna, gyenge srác, kinek fizikai erejénél sokkal nagyobb a hazaszeretete. Őt válogatják be a szuperkatona-programba, ahol is egy kísérlet folyamán emberfeletti erőre tesz szert, és belőle lesz a nemzet hőse, aki felveszi a harcot a gonosz Hydra- szervezettel.
Az alkotók igazán impozáns gárdát válogattak össze a filmbe, hiszen kisebb-nagyobb szerepekben olyan nagy neveket láthatunk, mint Tommy Lee Jones, Stanley Tucci és Hugo Weaving. A főszerepben Chris Evans látható, aki nincs olyan jó színész, mint a fentebb említett kollegái, de ezt a karaktert megfelelően játszotta el. Tehát a baj nem a színészekkel van, hanem a cselekményvezetéssel és az akciókkal.
Kezdjük ott, hogy a Marvel-filmekben mostanában nagy divat az, hogy sok időt fordítanak a történetre és kevesebbet az akciókra. Ezzel nem lenne baj, viszont jelen esetünkben ez egyáltalán nem működik és hamar darabokra esik az egész. A karakterek vezetése botrányos, olyan konfliktus helyzetek alakulnak ki közöttük, melyeket szappanoperákba illenének, gondolok itt olyan dolgokra, mint amikor hősünk megcsókol egy vonzó nőt, viszont szíve választottja is szemtanúja lesz ennek, így összevesznek.
És hát az akciók. Ezekből kevés van, de a gond ott kezdődik, hogy iszonyatosan ötlettelenek és dinamikátlanok, semmi látványos dolog nem tarkítja őket. Ez pedig egy szuperprodukciónál igen nagy hátrány.
Így hát itt van nekünk egy majd kétórás vontatott, teljesen érdektelen és a végletekig sablonos szuperhős mozi, mely ugyanabból a célból jöhetett létre, mint
a Thor: hogy a Bosszú angyalai egyik (jelen esetünkben a Kapitány) tagja kapjon egy eredettörténetet, így mikor az emberek beülnek arra, ne legyen idegen számukra ez a hős.
Csak hát, ezt jobban is meglehetett volna csinálni, az egészen látszik a kapkodás és az ötlettelenség.
Az egész filmben a legnagyobb pozitívum a zene volt, melyet Alan Silvestri komponált, írom ezt úgy, hogy még ez is durván közepesre sikerült.
Ez pedig jellemzi ezt a produkciót. Mindezek után remélem, hogy a Marvel-filmek a közeljövőben ismét magukra találnak és nem ezen az úton haladnak majd tovább.
10/3
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.