A mozik vásznain először 2009-ben találkozhattunk a G.I. Joe nevű szuper kommandóval, akik a gonosz Kobra terrorista csoporttól próbálták megvédeni az adófizetőket. Stephen Sommers mozija azonban hiába lett egy óriási akciókkal dúsított látvány-hullámvasút, a bevételek nem igazán nyerték el a producerek tetszését és a kritikai visszajelzések se voltak valami pozitívak. Sebaj, a folytatás végül csak elkészült, kevesebb pénzből, mint elődje, viszont több jól csengő névvel a stáblistán.
Miután a címszereplő alakulat sikeresen végrehajt egy küldetést, arra várnak, hogy megkapják a kivonulási parancsot és elhagyhassák az Indus-völgyét. Erre azonban nem kerül sor, mivel az Elnök a Joe-k likvidálására ad engedélyt, így a hős brigád nagy részét lemészárolják. De hiába a váratlan rajtaütés, 3 Joe túléli a támadást és bosszút esküdnek.
Már az első rész sem remekelt történet terén, de amit itt kapunk, az kész röhej! A sztori túlságosan elnagyolt, tele gyermeteg fordulatokkal és logikai bakik tömkelegével. Persze, egy látványfilm esetében nem szabad Oscar-díjas forgatókönyvet várni, de jelen esetünkben egy vérlázítóan gyenge szkriptről beszélhetünk, ahol ha csak egy kicsit is belegondolunk abba, hogy mi-miért is történik, két tenyerünk közé temethetjük arcunkat kétségbeesésünkben, hogy mennyire nem lettek átgondolva a dolgok.
De mielőtt azt hinnétek, a forgatókönyvvel együtt magát a filmet is temetni lehet, ki kell hogy ábrándítsalak titeket. Hiszen a látvány hibátlan, az akciójelenetek rendkívül dinamikusak és jól megkoreografáltak, némely még kifejezetten ötletesnek is mondható. A 3D alkalmazásáról szintén nem lehet rosszat írni, sőt, annak ellenére, hogy konvertált a harmadik dimenzió, néhány jelenet még az eredeti plusz térhatással dolgozó mozik megoldásait is felülmúlja! A cselekmény pedig végig magas fordulatszámon pörög, tehát unatkozni egy percig sem lehet. Tehát ilyen szempontból felülmúlja elődjét a második G.I. Joe, hiszen hiába vonultatott fel hangosabb effekteket Sommers munkája, ott sikerült eléggé elrugaszkodni a realitás talajától, itt meg azért próbáltak nem nagyon elszállni a készítők.
És ahogy fentebb már említettem, erre az epizódra sikerült néhány jól csengő nevet szerződtetni, de ettől még a színészi alakítások csak közepesnek mondhatóak. Bár, emiatt nem ráncoltam a szemöldököm, mivel Jonathan Pryce játéka nekem bőven elég volt ahhoz, hogy jól szórakozzak, zseniálisan formálta meg az Elnök bőrébe bújt Zartan-t. Mindenki más szépen elvegetált, például The Rock szigorúan nézett előre és izmait mutogatta, Channing Tatum 10 percben hozta azt a szintet, amit az elsőben, viszont Willis egész jó volt kis szerepében (jobb, mint McClane-ként a Drágább,mint az életed-ben). A női oldalt Adrianne Palicki erősíti, ő se tehetségét fitogtatta a játékidő alatt, de legalább dekoratív volt.
Vegyesek az érzéseim ezzel a darabbal, hiszen rendkívül primitív és rengeteg logikai bukfencet tartalmaz, de emellett tömve van látványos akciókkal, egész jó poénokkal (az Észak-Koreát megcélzó beszólásokon még mindig mosolygok, bár a jelenlegi helyzetben nem biztos,hogy mindenki értékelni fogja ezeket) és a színészek se teljesítenek rosszul, plusz a zene is meglehetősen fülbemászó. Tehát ha kikapcsoljuk az agyunk, felvesszük a 3D-s szemüveget és átkaroljuk a popcornos tasakot, egy egész szórakoztató agyatlanságban lehet részünk, ami hibái ellenére nálam jobban is teljesített, mint az elődje.
Értékelés: 7/10
Játékidő: 111 perc
Rendező: John M. Chu
Forgatókönyvíró: Rhett Reese, Paul Wernick
Szereplők: Dwayne "The Rock"Johnson, Adrianne Palicki, Ray Stevenson
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.