Mikor megláttam az Olympus Has Fallen és a White House Down előzeteseit, arra gondoltam, tuti, hogy az utóbbi film lesz sikeres, hiszen Rolan Emmerich a rendező, színes-szagos effektek, jól csengő nevek a főszerepben (Jamie Foxx és Channing Tatum), mindez nyakon öntve jó adag amcsi pátosszal és giccsel. Azonban az élet (vagy inkább a tengerentúli nézők) rám cáfoltak, hiszen szép nagy anyagi pofára esés lett Az elnök végveszélyben, míg a Támadás a Fehér Ház ellen egész jól szerepelt a kasszáknál. Ez pedig nem is lehet véletlen, mert a Gerald Butler főszereplésével készült akciózás egész ügyesen idézi meg a '80-s,'90-s évek brutális zúzdáit, míg Emmerich alkotása csak egy családbarát Die Hard utánzat, ami néhol már kínosan sokat lop McClane első kalandjából.
A sztori alapjai nagyjából ugyanazok, mint a Támadás... esetében: Jönnek a rossz fiúk, feldúlják a Fehér Házat, de végül egy faszagyerek jól szétveri/szétlövi a seggüket. A körítés lett itt egy picit más, na, meg ugye a kivitelezés, hisz ez okozza a minőségbéli különbséget.
Kezdjük a legfontosabbal, az akciókkal. Ugye ez a darab 150 millió dollárba került, ez viszont a végeredményen annyira nem látszik meg. Persze, repkednek a CGI helikopterek, szépen ég a pixelekből összeállított tűz, de a tűzharcok és a bunyók teljesen átlagosak, sehol egy jó beállítás vagy egy érdekes ötlet. Az alacsony korhatár besorolásnak köszönhetően pedig hiába lőnek agyon két tucat embert, vér az egyáltalán nem folyik. És akkor le is tudtam a legnagyobb negatívumot az akciók személyében. Ilyenkor jöhet jöhet a kérdés: Mitől lesz szórakoztató egy látványfilm, ha nem elég látványos?A válasz: legyen annyira szar, hogy már élvezni lehessen. 
Emmerich pedig ezért megtesz minden tőle telhetőt. A logikai bakik medencéjében nyakig elmerülő szkriptet és a legsilányabb 2 dimenziós karaktereket beledobja egy viszonylag pörgős tempójú, néhol poénos, néhol magát kínosan komolyan vevő moziba, ahol egész szimpatikus és jó színészek csinálnak magukból hülyét. Ebből az egészből Channing Tatum jön ki a legjobban, mivel ő azt teszi, amit általában: megy előre, lő, néha poénkodik és ennyi. Viszont Jamie Foxx az elnök szerepében pályafutása legkínosabb alakítását prezentálja, James Woods pedig egy idő után kínos ripacskodásba kezd.
De mégis, valamilyen szinten szórakoztató ökörség ez, csak nem lehet róla eldönteni, hogy a készítők is poénnak szánták e, vagy az ő akaratuk ellenére lett belőle egy vicc. Sebaj, az előbb felsorolt hibák ellenére én elvoltam vele (bár ez azért lehet, mert csípem az ilyen Die Hard szituációs darabokat, na, meg a jóindulatom is világhírű), de az biztos, hogy többet rá se nézek. Azonban akik szeretik a limonádé mozikat, egy vasárnap délután lehuppanhatnak megnézni ezt a szösszenetet, nekik talán nem lesz olyan kínos, mint az akció műfaj keményvonalas rajongóinak.
Évszám: 2013
Játékidő: 131 perc
Rendező: Roland Emmerich
Forgatókönyvíró: James Vanderbilt
Szereplők: Channing Tatum, Jamie Foxx, James Woods
Értékelés: 4/10
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.