Kissé feledésbe merült ez a rovat, itt volt már az ideje, hogy újjáélesszem. Úgyhogy egy olyan filmet választottam ki jelen cikkem alanyául, melynek pár hét múlva az előzménye is mozikba kerül, itt kis hazánkban is, nem mellesleg pedig egy óriási klasszikus. Ez pedig nem más, mint a Dolog!
amerikai horror/sci-fi, 109 perc (1982)
Rendező: John Carpenter
Szereplők: Kurt Russel, Keith David, Wilford Brimley
A történet középpontjában egy Antarktiszon álló amerikai kutatóbázis munkásai állnak, akik egy nap megmentenek egy kutyát két őrült norvégtól. Ez viszont megpecsételi sorsukat, hiszen az állat valójában egy földönkívüli parazita, ami bármilyen formát fel tud ölteni!
John Carpenter karrierje csúcsán állt elő ezen filmjével, mely a horror műfaj egyik, még ma is fényesen ragyogó gyöngyszeme. Igen ám, de bemutatása idejében nem ért el nagy sikereket, a kritikusok túl véresnek és erőszakosnak tartották (ami igaz is), a mozikból pedig kitaszította Spielberg barátságos földönkívülije. De az idő a Mestert igazolta, filmje mind a mai napig számos horrorrajongó kedvence. Az viszont kissé ironikus, hogy a projekt sikertelensége is közrejátszott abban, hogy Carpenter lecsúszott a trash-kategória azon részébe, mely már egyáltalán nem szórakoztató.
De most már térjünk rá a filmre. A helyszín rendkívül hangulatos, már ez megadja az alaphangulatot. A díszletek kimerítik a tökéletes fogalmát, a sötét folyosók csak úgy árasztják magukból a feszültséget, a pazar operatőri munkának köszönhetően pedig sosem tudhatjuk, melyik szegletből tör ránk és a karakterekre egy félelmetes kreatúra.
És ha már karakterek! Mindegyikük nagyszerűen van megírva és igazán jó színészek is keltik őket életre. A másik meg az, hogy megvan közöttük a feszültség, hiszen nem tudják kibe költözött bele a lény. És persze mi nézők sem tudjuk ezt, csak tippelhetünk. Tehát nem egy kiszámítható darabról beszélünk, az egyszer biztos!
Maga a DOLOG igazán brutális kinézettel bír, még mai szemmel nézve is hiteles, egyáltalán nem látszik meg rajta, hogy kezdő maszkmesterek munkája. A véres jelenetek is ütősek, általában akkor kapjuk őket, amikor nem számítunk rájuk, ez pedig igen nagy pozitívum.
A zenéért Ennio Morricone volt a felelős, akit itteni munkája miatt egy Arany-Málna jelölést kapott. igaz-ami igaz, amit itt lerakott az asztalra, az nem tükrözi vissza stílusát, de mégis igazán hangulatos és fülbemászó dallamok csendülnek fel muzsikájában, melyet az ember nem fog egyhamar elfelejteni!
Ez a film megérdemel minden dicséretet, ilyennek kell lennie egy profi horrornak. Félelmetes, véres, feszült és elképesztően hangulatos, tehát minden megvan benne, amit megkövetel a műfaj. Kötelező darab!
10/10
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.