Ha nem csalnak emlékeim, akkor az első három Alkonyat epizódról írtam ide a blogra, de a Hajnalhasadás 1. epizódja már kimaradt. Ennek a szörnyű mulasztásnak két oka is volt annak idején: elsősorban lustaságomon nem tudtam felülkerekedni, másodsorban pedig maga a film gátolt meg abban, hogy hosszabban értekezzek róla. Ezt úgy érte el, hogy az előző epizódokkal szemben már nem csak szimplán vérlázítóan gyengére sikeredett, de még elképesztően unalmasra is, ez pedig azt eredményezte, hogy megtekintése közben többször is elbóbiskoltam. No, de itt a az epikus lezárás, ahol már nem volt időm a szememet pihentetni, annyi minden történt (na,persze).
Tehát itt van nekünk Bella, aki az előző rész végén életet adott csemetéjének, azonban annyira megviselte a szülés, hogy a Cullen család vérszopót faragott belőle. Eleinte picit nehezen mennek a dolgok, hiszen nem csak a végtelenül szimpatikus főhősnőnknek nehéz megbirkóznia új képességeivel, hanem a körülötte lévőknek is. De miután (nagyjából) helyrerázódnak a dolgok, újabb bonyodalmak történnek, köszönhetően egy félreértésnek, mely akár egy kisebb összecsapást is eredményezhet főszereplőink és a Volturi között.
Még mielőtt fejest ugranék a film ezernyi hibájába, szót ejtenék a pozitívumokról(nyugalom, nem lesz hosszú): maga az alapsztori számtalan logikai buktatója mellett még nem is olyan rossz, köszönhetően annak, hogy sokkal több cselekménnyel szolgál, mint az előző négy epizód összesen. Aztán itt van még a zene is, Carter Burwell egész szép dallamokat komponált, ő megdolgozott a pénzéért. Ahogy az operatőr, Guilermo Navarro is, talán ez a rész rendelkezik a legszebb fényképezéssel. És ennyi.
A fentebb említett dolgokon kívül egyszerűen semmi nem működik ebben a fércműben (nem mintha az előzmények esetében más lenne a helyzet). A párbeszédek rendkívül primitívek és papírszagúak, a karakterek rettenetesek és ezt súlyosbítja még a csapnivaló színészi játék is. A főszereplő trió tehát hozza a formáját, Stewart kisasszony majd' két órán keresztül néz maga elé, és ennyiben ki is merül színészi eszköztára, Lautner barátunk néha-néha ledobja felsőjét és mutogatja izmait és Pattinson meg elbóklászik a háttérben. Bár, ő most közel sem volt olyan irritáló figura, mint az elődökben, ezt azért még oda lehetne írni a pozitívumok mellé, de szerintem csak én lettem túlságosan is megbocsátó vele szemben, hiszen ő az Alkonyaton kívül próbál épkézláb alkotásokban szerepet vállalni, az már más tészta, hogy nem nagyon jött még neki össze.
De amivel a legnagyobb baj van, az a látvány! Kihangsúlyoznám, a film 120 millió dollárból készült, de ennek az összegnek a töredéke sem látszik meg a trükkökön! A farkasemberek még mindig szörnyen néznek ki, de a vámpírok különleges képességeinek bemutatása ad igazán okot arra, hogy a néző a szemöldökét ráncolja. Például a gyors futásuk olyan, mintha az Asylum stúdió trükkcsapata dolgozott volna rajta és Tímár Péter osztotta volna az instrukciókat. 
Viszont a legfájdalmasabb kegyelemdöfést a játékidő végére szánták a készítők, ahol elénk tárnak egy úgy-ahogy nézhető végső leszámolást, ezt azonban egy olyan fordulat követi, ami láttán majdhogynem lefordultam a székről! De nem ám azért, mert meglepődtem, hanem mert az egekig szökött a vérnyomásom. Komolyan, 4 film után végre az 5. felmutat egy vállalható akciójelenetet, erre sikerült azt is megtorpedózni egy pocsék csavarral. Hát, csodálatos! Bár, ez a széria meg is érdemelt egy ennyire elbénázott finálét!
Összességében véve, a Hajnalhasadás 2. része nem marad le minőség terén az elődöktől, ugyanúgy szállítja a pocsék karaktereket, a hiteltelen és rosszul megírt dialógusokat és szörnyű színészi alakításokat, ezek mellett pedig logikai bakikkal és gagyi trükkökkel is szolgál a nézőinek. Tehát azok, akik szerették a korábbi részeket, biztos ettől is a megkapják a remek filmes élményüket, de akik utálták a szériát már a kezdetektől fogva is, jobban teszik ha inkább elkerülik, kivéve akkor, ha nem olyan mazochisták, mint szerény személyem.
És így a végén köszönjük meg ezt az 5 részen át tartó "epikus és nagyívű kalandot" Stephenie Meyern-nek és a filmkészítőknek, akik ezeket a "szentírásokat" a vásznakra varázsolták. Meghajlok tudásuk előtt!
Értékelés: 2/10
Játékidő: 115 perc
Rendező: Bill Condon
Fogatókönyvíró: Melissa Rosenberg
Szereplők: Kristen Stewart, Robert Pattinson, Taylor Lautner
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.