Rendező: Steven Soderbergh
Szereplők: Matt Damon, Kate Winlset, Jude Law
Gondoljunk csak bele, egy nap hányszor fogunk meg kilincseket és a buszon a kapaszkodókat, melyeket előttünk ki tudja milyen emberek fogdostak össze. Ezek után pedig kezünkkel, melyekre már számtalan bacilus és kórokozó tapadt, összefogdossuk az arcunk, rosszabb esetben belenyúlunk a szánkba.
Miután ezen elméláztunk, biztos vigyázni fogunk arra, hogy többször mossuk meg a kezünk, mint általában szoktuk. Ha mégsem, akkor Steven Soderbergh tavalyi filmje után biztosan így fogunk tenni.
A történet rendkívül egyszerű, nyomon követhetjük azt, ahogy egy fertőzés megtizedeli a világ lakosságát, a szörnyűségeket pedig több cselekményszál követi nyomon.
Ebben persze sok eredeti ötlet nincs, mégis működik a sztori, mégpedig azért, mert próbál a realitás talaján megmaradni, ezzel pedig azt éri el, hogy félelmet kelt a nézőkben. Hiszen ki nem ült már zsúfolt buszon, ahol pár utas rettenetesen köhög, vagy ki ne evett már olyan étteremben, ahol a a mellette ülő személy csúnyán krákogott? 
Biztos, hogy sokan, mégis, abba kevesen gondolhatnak bele, hogy ennek következményei is lehetnek, mégpedig az, hogy ő maga is megbetegszik.
Tehát a filmnek a legfőbb erőssége a feszültség, ami a játékidő nagy része alatt nem apad le. De a sok történet szálat és karaktereket már nem tudja valami jól kihasználni, hiányoztak az igazán emlékezetes jelenetek és figurák. A legtöbb szereplő kifejezetten szürke és átlagos, hiába vannak itt olyan színészek, mint Kate Winslet, Jude Law vagy Marion Cottilard. Matt Damon és Laurence Fishbourne voltak azok, akik karakterükből többet kihoztak az átlagosnál.
A fentebb említett átlagos momentumokat úgy-ahogy korrigálta Cliff Martinez igen érdekes, egyben hangulatos és fülbemászó muzsikája, a feszültségkeltés mellett ez az egyik nagy erőssége ennek a mozinak.
Ez most lehet kissé paradoxnak fog hangzani, de néhol azért jobban elrugaszkodhatott volna a film a valóságtól, gondolok itt a karakterekre és az ő történetszálaikra. Viszont az alaptörténetnek tényleg jót tett a realitás, hiszen a film nagy részében olyan dolgok történnek, melyeket el is hittem, de azért el lehetett volna jobban rugaszkodni a valóságtól, így talán emlékezetesebb lett volna az összkép.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.