amerikai, kanadai, 103 perc
Rendező: Matthijs van Heijningen Jr.
Szereplők: Mary Elizabeth Winstead, Joel Edgerton, Ulrich Thomsen
1982 telén egy farkaskutya fut az Antarktisz jégmezőin, nyomában egy norvég helikopterrel, melyből egy fegyveres férfi próbálja lelőni az állatot.
John Carpenter klasszikus horrorfilmje, A dolog kezdődik ezekkel a jelenetekkel, amiben ki is derül, miért is akarta a felbőszült norvég ólommal kilyuggatni az ebet. De ez a producereket nem nagyon érdekelhette, hiszen nem is olyan rég elkészült az előzmény, amely bemutatja, hogyan is lett felfedezve az idegen lény az űrhajójával együtt.
Persze, tengerentúli barátaink nem rajonganak a feliratos alkotásokért, ezért a norvég bázison a legtöbb alkalmazott beszéli az angolt, de rajtuk kívül tősgyökeres amerikaiak is szolgálnak a bázison, de ha ez még nem lenne elég, egy szintén amerikai paleontológus asszonyka is ott lézeng, hogy segítse a kutatást.
Tehát a történet bitang egyszerű, hiszen anno az alapjait már lefektették, vagyis sok újdonságra ne számítson senki. Azonban a film még így is nagyon sokat merít Carpenter művéből, jó példa erre a vérteszt, de olyan elemi erővel mégse tud hatni a nézőre, mint a nagy előd. Elsősorban a karizmatikus karakterek hiányoznak, nélkülük a feszültségkeltés sem működik igazán. Vannak ugyanis a főbb szereplők, akiknek az arcukról le lehet olvasni, hogy ha nem is élik túl a kalandot, de elég sokáig fognak még a képernyőn lézengeni. Ők nem valami szimpatikusak, de nem is idegesítőek, tenyérbemászóak , inkább csak olyan "semmilyenek". Rajtuk kívül meg vannak még a "koporsótöltelékek", ők csak azért vannak, hogy látványosan meghaljanak.
És hát ilyen társaságért nem igen rágja le a néző a körmeit, sőt, az is súlyosbítja a helyzetet, hogy könnyen ki lehet logikázni, melyikükben is van a szörny. Sajnos, ezeken kívül is vannak még negatívumok, talán az egyik legnagyobb a fentebb említetteken kívül a papírszagú párbeszédek. Itt nincsenek tökös egysorosok, mint a '82-s darabban, a komolyabb beszélgetések se rendelkeznek súllyal, egyszerűen a legtöbb megszólalásról ordít, hogy valójában egy ötlettelen forgatókönyvíró vetette őket papírra.
De (és akkor itt kihangsúlyoznám még egyszer, hogy DE) a hangulatot itt is sikerült eltalálniuk a készítőknek. A néptelen, hóval borított Antarktisz a sötét kutatóbázissal nagyszerűen néz ki, ahogy a "dolog is". Persze, aki olyan szintű technikai megjelenítésre vágyik, mint a sokszor emlegetett klasszikusban, az csalódhat, hiszen legtöbbször CGI animációval van életre hívva az idegen lény. Ebbe pedig én nem nagyon tudnék belekötni, bár néhány helyen azért kilógott a lóláb, de összességében ilyen téren igencsak erős a film.
Amit még érdemes megemlíteni az a zene, Marco Beltrami elég nyomasztó muzsikákat komponált, de pörgős dallamokból sincs hiány. Az igazi ínyencek pedig örülhetnek, néha még Ennio Morricone felejthetetlen tételei is felcsendülnek, kár, hogy nem olyan sokszor, de ez már csak szőrszálhasogatás.
Amúgy a készítőktől szép dolog volt az, hogy a nagy előd (vagy utód, nézőpont kérdése) előtt néhányszor fejet hajtottak, kezdve a régi Universal Logóval és a Carpenter féle cím beúszásával, de a befejezésnél is okosan lett össze kötve a két mozi.
Mindent összevetve, szórakoztató kis darab ez és szerintem Carpenter örök érvényű munkájának az árnyékában is megfér. Persze, akik azzal egyenértékű alkotást várnak, csalódhatnak, mégpedig elég nagyot.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.