FilmŐrültek

amerikai, spanyol thriller/dráma (2010)

Rendező: Rodrigo Cortés

Szereplők: Ryan Reynolds

Kevés helyszín, kevés karakter, annáltöbb feszültség és bravúros operatőri munka. Mintha csak egy Hitchcock film jellemzőit sorolnám, de hát a filmtörténelem során számos más rendező alkalmazta ezeket a dolgokat filmjében, több kevesebb sikerrel. Persze, mind Hitchcock után. Tavaly is a mozikba került egy, ezeket a dolgokat alkalmazó produkció, mely igencsak színvonalasra sikerült, ez volt az Élve eltemetve.

Paul Conroy, egy amerikai kamionsofőr egy föld alá temetett koporsóban ébred. Hogy kikerüljön onnan, el rablójának valahogyan szereznie kell 5 millió dollárt, segítségéül egy mobiltelefont használhat. 

A történet dióhéjban ennyi, többet nem is szeretnék róla elárulni, nehogy valakinek elrontsam a szórakozását. Bár, ez nem egy hatalmas csavarokat felvonultató darab, de okozhat néhány meglepetést a nézőnek, a befejezése pedig...., igen, egy ideig kerestem az államat a földön, legyen elég ennyi róla.
A játékidő több, mint másfél óra és ezalatt mi, nézők ott érezhetjük magunkat a főszereplővel, hiszen nincsenek kitekintések, külső felvételek, csak a koporsó belseje, Paul és a nyugtalanító atmoszféra. Így hát a klausztrofóbiásoknak érdemes kerülniük ezt a filmet, nem vicc.
Egy ilyen one-man show legfontosabb eleme a főszereplő, akinek a hátán kell elcipelnie az egész darabot. Jelen esetünkben Ryan Reynolds eleget tett feladatának, valami elképesztően erős játékot prezentált az általában akció és vígjáték műfajban járatos színész. Le a kalappal előtte! 
Sokak szerint ez nem csak egy elképesztően jó thriller-dráma, hanem egy igazán erős társadalomkritika is. Aláírom, van benne pár érdekes párbeszéd és gondolat, mely arra célozgat mennyit is érhet valójában az emberi élet, de azért én ezt a szálat nem éreztem annyira erősnek. Aki azt várja a filmtől, hogy az mély társadalmi kérdéseket fog boncolgatni, az csalódhat, hiszen itt a feszültségen és a drámán van a súly elsősorban.
 A sok szép és jó után következzen pár negatívum! A film háromnegyedénél történik egy törés és elég sok öncélú dologgal találkozhatunk, ami a legjobban idegesített ezek közül, az a kígyó bekerülése volt a koporsóba. Értem, hogy kellett pár pörgős rész is a sok feszült telefonbeszélgetés és drámai jelenet után, de ezt kihagyhatták volna.
De ezeket felejtették velem a remek operatőri megoldások és az igazán ütősre sikerült zene.
Nem hibátlan film az Élve eltemetve, sőt! Ha akarnék leírhatnék bár logikai buktatót is melyeket nem csak a szemfülesek vehetnek észre. De nem teszem, mert összességében remek élményt nyújtott, melyet egy hamar nem fogok elfelejteni. Megnézésre csak ajánlani tudom, bár akik látványfilmeken szocializálódtak, óvatosan közelítsenek felé.

10/8

 francia horror/dráma, 99 perc (2008)

Rendező: Pascal Laugier

Szereplők: Morjana Alaoui, Myléne Jampanoi, Catherine Bégin

A horrorfilmeket én két csoportba tudnám sorolni: vannak azok, melyek megijesztenek, meg azok, melyek arra játszanak, hogy minél több mészárlást és elhullott testrészt adagoljanak a nézők arcába. Na, meg ugye van egy metszet is, ebbe tartoznak azok, melyek egyszerre brutálisak és félelmetesek, ilyenből van nagyon kevés.
A Mártírok a trancsírozós al-műfajba illik bele leginkább, ezzel még nem is lenne baj. Azzal már inkább, hogy többnek akar látszani, annál, ami.

A történet középpontjában két lány áll, akik közül az egyiket (Lucie-t) gyermekkorában elrabolták és valakik egy évig tartották fogva. De végül megszökött és egy nevelőotthonban nőtt fel, ahol szerzett egy barátnőt magának Anna személyében. Mikor felnőnek, együtt keresik fel Lucie fogva tartóit, hogy bosszút álljanak rajtuk. 

 A film igazából a közepétől kezdődig el, addig igazából egy óriási időhúzás az egész. De az igazat megvallva még ez a legértékelhetőbb része az egésznek, hiszen ezután, mikor azt hinnénk elkezdődik végre az igazi cselekmény, még nagyobb unalomba torkollik minden. Se feszültség, se normális tempó és még szimpatikusnak nevezhető karakterekkel sem találkozhatunk az egész játékidő alatt. Helyettük van pár, pofás véres jelenet és elképesztően felszínes, üres történet. Amibe persze sokan bele is látnak sok mindent, ej, ha a fantázia szárnyra kap, még a legnagyobb ürességet is feltöltheti! Mert igazából mi is ez az egész? Egy bosszúfilmként kezdődő, majd torture porn-ba átmenő, elképesztően öncélú horror, mely van olyan mély, mint egy pocsolya.
 

A színészi játékokra kár sok karaktert pazarolni, legyen elég annyi, hogy a közepes szintnél senki nem teljesít jobban. Ahogy maga a zene is igen semmitmondó és alig észrevehető.

Ezzel a filmmel akkor nem lenne baj, ha tényleg lenne mögötte valami, és nem csak öncélú brutalitásra kihegyezett mozgóképnek álcázott " semmi " lenne. Amúgy annyira véresnek se mondanám, mert a második felében arra megy ki a játék, hogy egy nőt hogy lehet minél jobban megalázni. Ez pedig ugye inkább dühítő, mint brutális, bár kinek éppen mi.

( Igaz, ez most egy elég negatív kis írás lett, de a kedvét senkinek nem szeretném elvenni a filmtől, egy nézést azért megérdemel, hogy az ember eldöntse, neki ez mit is jelent. )

10/4 

A játékidő DVD-filmhez képest is elég rövid, stáblistával 81 perc és sajnos még így is találni benne nem egy üresjáratot. Azért pörgősebbre is lehetett volna fogni ezt. Bár, legalább a film második felében van pár ínyencség: vérfertőzés, őrült rendező, maszkos gyilkos, stb..Jöjjön az összegzés: ahhoz képest, hogy ez egy kis költségvetésű produktum, egész vállalhatóra sikeredett. Véres, itt-ott ügyesen állít a szokásos klisék elé görbetükröt és William Sadler 10 perces szereplése is jópofára sikeredett. Egyszeri nézésre megteszi, többet meg amúgy sem kell várni az ilyen vackoktól.

 amerikai-német akciófilm, 110 perc (2008)

Rendező: Timur Bekmambetov

Szereplők: Angelina Jolie, James McAvoy, Morgan Freeman

Timur Bekmambetov, orosz rendező miután nagy sikereket ért el hazájában forgatott fantasy filmjeivel átutazott a tengerentúlra és elkészített egy teljesen átlagos látvány produkciót, neves színészek tolmácsolásában. Ez volt a 2008-s Wanted, melynek alapjait egy képregény adta, melyhez eddig még nem volt szerencsém.

Szerintem az akció műfajban sok dolog megengedett, de amit ez a film véghezvisz, az már átlép egy bizonyos határt. Kezdeném azzal, hogy az akciók durván elrugaszkodnak a valóság talajától, de ez még szerintem úgy, ahogy megbocsájtható. De az már kevésbé, hogy a történet rengeteg logikai gikszert és erőltetett momentumot tartalmaz! Ezek teszik igazán tönkre Bekmambetov filmjét.

Wesley Gibbson egy átlagos srác, egy igazi szürke egér. Csak hát kiderül, apja egy profi bérgyilkos volt, és a Szövetség, melyben dolgozott, felkeresi Wesley-t, hogy kiaknázza a fiúban rejtőző dolgokat, és felkészítse arra, hogy megölje apja gyilkosát.
Ennyi lenne a történet dióhéjban, viszont találkozhatunk még benne pár fordulattal, melyek iszonyat gyengére sikerültek. Ha nem lennének a szemet gyönyörködtető (és persze a fizika törvényeit meghazudtoló) akciók, úgy omlana össze az egész, mint egy kártyavár. Na, meg a színvonal javításában sok szerepet játszik még Danny Elfman remekül megkomponált zenéje és pár igazán ütős betétdal.

 
A színészek egytől egyig átlagos alakítást nyújtanak, bár meg kell hagyni, ebben a műfajban nem ez számít leginkább. 
Amúgy a gyenge történet és a még gyengébb fordulatok mellé mondanivalót is kapunk, meglehetősen rosszul adagolva, na meg nem kicsit a Harcosuk klubjára hajazva.
Mindent összevetve, ez egy átlagos kis akció-parádé, melyen sokat ront a szkript gyengesége. Egyszeri nézésre megteszi, de annyiszor bőven elég is belőle.

10/5
 

Itt a blogon eddig még csak az Omega vagyok című Asylum borzadály került kiértékelésre, azóta meg már eltelt egy kis idő. Megmondom őszintén, kissé megfeledkeztem erről a rovatról, pedig már nem egy Asylum produkcióval hozott össze a sors. De ma emlékeztetett egy csoda blogom ezen elfelejtett részére, ez pedig nem más volt, mint a Titanic II!

amerikai katasztrófa, 90 perc (2010)

Rendező: 

Shane Van Dyke

Szereplők:  Shane Van Dyke,  Marie Westbrook, Bruce Davison

Kissé tanácstalan vagyok, hogy hogyan is kezdhetném írásom. Azonnal jöhetnék azzal, hogy mekkora egy ótvar fos ez a film, de az túl hatásvadász lenne. Belemehetnék olyan részletekbe is, hogy a film el készületébe kicsit beleköpött Cameron Titanic filmjének a stúdiója, hiszen az nem akarta, hogy amatőr folytatás készüljön az Oscarral megdobált giccsparádéjának, csakhogy az Asylumos srácok kimagyarázták magukat. De ha így kezdeném írásom, az meg unalmas lenne. Úgyhogy inkább belevágok a lecsó közepébe!

100 évvel a Titanic katasztrófája után vízre bocsájtják az amerikai partoknál a Titanic II.-k keresztelt ladikot. Az el is indul útjára, csakhogy egy, az óceánba zuhanó jégtábla elindít felé egy hatalmas óriáshullámot.
Ennyi lenne dióhéjban a történet, mondjuk a film ebből nem is hoz ki semmit, sőt, ezt is csak nyújtja és nyújtja, ezzel baromi unalmassá téve magát. Pedig a játékidő még így is csak 90 perc!

Látvány szempontjából a film hozza a tipikus Asylum színvonalat, tehát maga a hajó, az óriáshullám és a rajta szörföző jéghegy (vagy mi a sz#r) olyan megvalósítást kapott, mintha egy 5 éves gyerek készítette volna őket C64-l. A legjobb az, amikor pár kretén az Antarktiszon veri a f#sz#t és beszakad alattuk a jég. Kezdjük ott, hogy az egész tájon látszik, hogy az csak oda van hányva valami trehány animációval, a hóeséssel ugyanez a helyzet. Na, meg a minuszokban a szerencsétlen népek még csak nem is dideregnek, meg a leheletük se látszik! Na, de mikur elkezd ripityára hullani a jégtábla, elszabadul a pokol! Olyan " látványorgiát " kaptam az arcomba, hogy majd lefejeltem a tévé képernyőt. Maga a hajó is elég szarul néz ki, kb. úgy, mintha egy 90-s évek eleji videojátékból lett volna kivágva. Csodálatos! Díszletekről még nem nagyon esett szó, na hát ezek is gyönyörűek. A hajóbelső valami elképesztően pocsék, nem is hasonlít hajóbelsőre! A legjobb, mikor ilyen lebetonozott alagutakat tolnak az arcunkba, mint alsóbb szint! Ne basszatok már ki velem!!!

Huh, most folytathatnám a szapulást azzal, hogy elkezdem fikázni a színészeket, de ők nem voltak a forgatáson. Helyettük viszont volt pár cicababa, egy-két utcáról összeszedett járókelő, sőt, maga a rendező ugrott be főhősnek! A lényeg az, hogy ezek az élőlények néha megszólalnak, egymással kommunikálnak és eközben vette őket a kamera. Így a szar effektek között ilyen kibaszott rosszul előadott pofázásokat nézhetünk, melyek fájdalmasabbak annál, mintha drótkefével vakargatnák a tököd!

Azt hiszem mindent leírtam erről az ömlesztett fosról! Aki szereti a szánalmas Asylum szemeteket, ki ne hagyja, mindenki más viszont kerülje!

10/1

Kis SPOILER:

Mielőtt belevágnék a film kivesézésébe, szeretnék pár sort írni azoknak, akik már régóta olvassák a blogot: a Végső állomás első négy részéről  mindenképpen írok majd, nem feledkeztem meg róluk. Kb. úgy fogok majd végig menni rajtuk, mint a Fűrész sorozaton, tehát időrend szerint, de ez már így marad. De ha belegondolok, az időrend így is stimmel hiszen ez a rész.............

amerikai horror, 92 perc (2011)

Rendező: 

Szereplők:  Nicholas D'Agosto ,  Emma Bell ,  Arlen Escarpeta

Általában a sokadik folytatások már nem tudják hozni elődeik színvonalát. Ez a Végső állomás szériára is igaz, hiszen a 3. és 4. rész jóval lemarad az előző részektől. De az 5.-nek sikerült azt a bravúrt megközelítenie, hogy felérjen az első két epizódhoz. Igaz, nem sikerül neki, de ez akkor is szép próbálkozás volt, el kell ismerni.

Történik egy baleset, melyet pár ember szerencsésen túlél. Ezt a Halál nem nézheti tétlenül és a nyomukba ered, hogy tervét véghezvigye. Ezzel a két mondattal össze lehet foglalni az összes " Állomás " film sztoriját, igaz a a második belevitt egy másik érdekes szálat is. Az 5. is így tett, tehát nem csak az van, ahogy a szerencsétlen túlélők különbféle módokon elhaláloznak, kapunk egy olyan mellékágat is, miszerint " ha feláldozol valakit a halálnak, akkor az tovább halad a listáján, téged kihagyva ". Igaz, ezt a film annyira nem tudja jól kihasználni, de már a szándéknak is örülni kell, hogy próbált valami újítást belevinni a sztoriba.

De panaszkodnunk így sem kell, hiszen megkapjuk azt, amiért befizetünk egy ilyen filmre, vagyis az extrém és brutális halálokat. Ezek nagyon jók lettek, egyben látványosak és képesek becsapni a nézőt. Tehát nem azt kapod, amire számítasz. Azért ez is dicséretes dolog. Amúgy az egész filmen látszik, hogy a rendező a speciális effektek területéről érkezett, talán azt is állíthatom, hogy a sorozatból ez a leglátványosabb. A kezdő képsoroknál, vagyis a hídkatasztrófánál az államat a földön kellett keresnem és ez az effektus a befejezésnél is megismétlődött, ahol látható egy igencsak ütős fordulat. Na, jó, nem kell nagy dolgokban gondolkodni, de a vég akkor is ütött rendesen. A látványon kívül ebben is lekörözi a többi epizódot.

Viszont dramaturgiailag és színészileg már kevésbé. A cselekmény itt-ott néha unalomba fullad, hiába az alig másfél órás játékidő. A karakterek pedig enyhén irritálóak, egyikre sem tudnám ráaggatni a szimpatikus jelzőt, sőt! Ez azért baj, hiszen így nem nagyon tudtam drukkolni senkinek, hogy életben maradjon. Ez pedig elsősorban a színészek hibája, akik majdnem minden egyes percben faarcal bámulnak maguk elé. Bár, még így is jobbak, mint a 4 pancserjai, akik röhögve meg poénkodva távoznak a túlvilágra. Ennyi negatívumut tudnék felhozni, hiszen minden más úgy-ahogy rendben volt. Igaz, Brian Tyler muzsikájából hiányoltam a híres főtémát, de ennek ellenére ez is tetszett.

Mindent összevetve, ez egy igen jó folytatás, látványos, véres és hangulatos. Ha az első két részt csak karcolja, még így is csuklóból jobb, mint a 3., 4. 

10/7

amerikai kaland/fantasy, 115 perc (2011)

Rendező: 

Szereplők: Chris Hemsworth , Natalie Portman ,  Anthony Hopkins

A MARVEL-filmek mostanában élik fénykorukat, hiszen egymás után jönnek a képregény adaptációk boszorkánykonyhájukból. Ez pedig nem csak azért van, mert sok pénzt termelnek, hanem a stúdió még a jövőre tervezett Avengers film előtt leakarta tudni a benne szereplő hősök saját sztoriját. Ugye volt a Vasember, itt a Thor, most pedig már a mozik vásznain egy ideje fut az Amerika kapitány, ami nekem nagyon nem tetszett. Talán azért, mert sokat vártam tőle. Így a villám Isten kalandjaiba elvárások nélkül ugrottam fejest, de még így se voltam vele elégedett.

Thor-t, Odin fiát egy balul elsült csatározás eredményeként száműzik Asgardból a Földre, így a gonoszoknak is megadatik az esély, hogy elpusztítsák a skandináv Istenek birodalmát.

Dióhéjban ennyi lenne a sztori, sok bonyolult dolog nincs benne. Amúgy a filmben hiába van fontos szerepe a skandináv mitológiának (konkrétan az egész történet erre épül) , ezt itt sikerült rendesen átértelmezni, sokaknak emiatt nem tetszik a produkció. Hát, nem tudom, ők mire számítottak, hiszen már maga a képregény is sokat változtatott az alapfelálláson.

A cselekmény hasonlóképpen épül fel, mint a Vasember esetében, tehát sok sztorizgatás és minimális akció. Ám amíg az ott működött, az addig itt egyáltalán nem. Piszok sok az üresjárat, a drámainak szánt jelenetek inkább szánalmasak, mint szomorúak és hát maguk az akciók elég gyengék lettek. Egyedül a csata a Jégóriásokkal lett eltalálva, de a többi elég zsengére sikeredett. A CGI effekteken még lehetett volna dolgozni, a harcjelenetek pedig elég dinamikátlanok lettek.

Pozitívumok sajnos nem nagyon vannak, ez szerintem a fent leírtakból kiderül. Ami itt jó, az Patrick Doyle zenéje, ez nagyszerűre sikeredett. A másik pedig egy-két jól elsütött beszólás, más sajnos nincs. A karakterek igazi papírmasé figurák, pedig egy némelyiküket elég nagy nevek személyesítettek meg, de hát ők se tudtak a semmiből várat építeni.

Amire még kitérnék, az a film két cselekményszála. Hiszen hol a Földön járunk, ahol Thor próbálja visszaszerezni az erejét, hol pedig Asgardban, ahol megy az árulás meg a drámázás. Az a helyzet, hogy ezek nagyon elkülönülnek egymástól, nagyon nem illeszkednek úgy, ahogy kéne.

Mindent összevetve, ez egy gyenge kis filmecske, mely rajzolt formában sokkal jobban megállja a helyét, mint így mozgóképen. Hogy ezért Branagh (aki nem sok nyári blouckbustert rendezett még) vagy a stúdió felelős, azt nem tudom. De ez az irány, amit felvett a MARVEL, nem tűnik jónak, lásd emellett az Amerika Kapitányt.

10/4

kanadai horror, 92 perc (2011)

Rendező(k): The Vicious Brothers

Szereplők:  Sean Rogerson,  Juan Riedinger,  Ashleigh Gryzko

Az Ideglelés terjesztette el úgy Isten igazából a kézi-kamerás stílust a horror műfajban, viszont a Paranormal Activity támasztotta fel. Ez jóval igényesebb volt, mint a 99-s rettenet, de azt a nagy felhajtást, ami körülötte volt, míg így sem érdemelte meg. Ezután pedig egyre több ilyen ál-dokumentum horror került a piacra, melyek nagy része egy fikarcnyit sem ért. Viszont  minden műfaj kitermeli gyöngyszemeit, ez alól ez sem kivétel, így hát lássuk is mit nyújt a " Síri Találkozások "! (Bár azt azért megjegyezném, hogy ebben a kategóriában a legnagyobb ász a Rec, viszont az nem kísértetes/misztikus, hanem zombis, ezért is nem említettem a zárójelen kívül.)

Egy kísértetekkel és kísértetjárta helyekkel foglalkozó forgatócsoport érkezik egy lerobbant elmegyógyintézetbe, hogy műsorukhoz új epizódot vegyenek fel. Arra viszont nem számítanak, hogy itt valódi kísértetek bóklásznak, akik nem épp a kezes bárányok.

Ennyi lenne nagyjából a sztori, mely amennyire egyszerű, annyira jó! Tele van ötletekkel és végig pörög. A film első felében a műsor forgatásába vethetünk pár pillantást, ahol tudatosulhat bennünk, ezek a srácok csak a pénz és a nézettség miatt vannak itt. Erre jó példa az, hogy a " siker " érdekében képesek lefizetni az interjúalanyt, hogy az azt mondja, amit ők akarnak hallani. 

Viszont hamar jön az este, lezárul a bejárat és elkezdődik a forgatás. Itt térnék rá az ijesztgetésekre. Ezek nagyszerűen vannak beépítve a cselekménybe, általában akkor jönnek, amikor az ember nem számít rájuk. Na, meg nem csak abból állnak, hogy itt-ott pár táegy megmozdul. Persze ilyenek is akadnak, de azok is hatásosak (nem úgy, mint mondjuk egy Paranormal Activity-ben). A feszült atmoszféra remekül lett megteremtve, amit úgy a film háromnegyedéig tud fentartani, sajnos az utolsó percekben már annyira őrültté válik és sokat mutat, hogy elhal a remek hangulat. Kár érte. Negatívumnak is csak ezt az egy dolgot tudnám felhozni.

A színészekkel különösebb baj nem volt, el voltak kis szerepeikben. A karakterek amúgy elég sablonosak lettek: van itt feka, vicces csávó, fő legény, aki akkor is csinálja a műsort, amikor már nem kéne és a többi... De ahhoz képest ezek a figurák megfelelően lettek életre hívva, azt gondolom, sokkal rosszabban is fel lehetett volna használni őket.

Mindent összevetve, ez egy igazán félelmetes kézi-kamerás horror, mely reggelire elfogyasztja az Ideglelést és a Paranormal Activity-t. Horrorrajongóknak erősen ajánlott, meg persze azoknak is, akik rendre csalódnak ebben a műfajban, nekik akár megváltásképp is jöhet ez.

10/8

amerikai misztikus/horror, 81 perc (1999)

Rendező:Daniel Myrick,  Eduardo Sánchez

Szereplők: Heather Donahue,  Michael C. Williams, Joshua Leonard

Ha úgy vesszük, akkor ez a film terjesztette el a még ma is igen gyakorta használt kézi-kamerás ál-dokumentarista stílust. Azt viszont sokan elfelejtik, hogy nem ez volt az első, hiszen Deodato Cannibal Holocaust-ja is tartalmazott nem egy kézi-kamerás felvételt. Na, de térjünk rá erre a produkcióra, mely hihetetlenül alacsony költségvetésből lett tető alá hozva és a jó PR-kampánynak köszönhetően nem kevés pénzt hozott vissza. Ha gonosz akarnék lenni, azt is mondhatnám, hogy egy óriási parasztvakítás az egész!

Pár fiatal dokumentum-filmet szeretne forgatni egy boszorkányról, fel is kapnak pár kamerát és bedurmolnak az állítólag egykor boszorkány-lakta területre. Viszont szépen eltévednek a susnyásban és ezzel elkezdődik a kálváriájuk.

A félelemkeltés fontos a horrorfilmekben, csak hát ha rosszul adagolja a rendező (jelen esetünkben két fickó töltötte be ezt a nemes feladatot), akkor az hamar unalomba fullad, mint például itt. A játékidő egésze alatt azt nézhetjük, ahogy a 3 fiatal ordibál a fák között, majd jön a lezárás, ami egy ilyen " nesze neked semmi, fogd meg jól " módszerrel teszi tönkre az amúgy is rossz filmet. Aki megnézi a borítót, esetleg elolvassa rajta a rövid tartalmat, hamar rájöhet, ez nem egy vérbő produkció. Én nem is vártam tőle nagy kaszabolásokat, de még csutkára tekert hangeffektek sincsenek benne, hogy a szerencsétlen nézőt (jelen esetben engem) az elalvás határáról visszatuszkolja a való életbe!

Úgy gondolom a sikert a remek reklámkampánynak köszönheti ez a f#s, már elnézést a kifejezésért. Hiszen bemutatásakor rengeteg olyan hír keringett, hogy ez mind igaz, meg ilyesmik. Akik ezt bekajálták, azok meg is érdemelték.

Akiknek a pulzusa megemelkedik attól, hogy három kretén rohangál egy erdőben, azoknak ez az ideális film. Viszont azok, akik félni akarnak, kerüljék el ezt a borzalmat, már persze akkor, ha idegei nem ökörnyálból vannak. Mert ez csak azoknak okozhat álmatlan éjszakákat.

10/2

amerikai akció, 101 perc (2001)

Rendező: Andrzej Bartkowiak

Szereplők: Steven Seagal, DMX, Eva Mendes

Steven Seagal, az 1000 arcú harcművész mielőtt alámerült volna a Zs-kategóriába, elkészített még két filmet, a Sebhelyeket és a Félholtat. Ezek megmenthették volna a karrierjét, ha nem sikerültek volna rettenetesen bénára, na meg az se mellékes, hogy nem is igazán lettek sikeresek.

De foglalkozzunk most már csak a Sebhelyekkel! A filmet az-az Andrzej Bartkowiak követte el, aki operatőrként kezdte, majd akciófilmek rendezésével folytatta munkásságát, melyek közül mind valahol a gyenge és a közepes határmezsgyéjén táncolt. Kivéve persze EZT a filmet, mert ez egyenesen pocsékra sikeredett!

A történettel nem igazán érdemes foglalatoskodni, hiszen ilyen nem nagyon van. Seagal egy zsarut alakít, aki belekeveredik egy veszélyes ügybe, melyet vagy megold, vagy meghal. És ennyi! De nem akarok gonosz lenni, a 80-s és 90-s évekbeli Steven akciók se a remek és csavaros történeteik miatt voltak baromi szórakoztatóak. Nem! Hanem a jó atmoszférájuk és a látványos harcjeleneteik miatt, melyek elképesztően pörgősre és dinamikusra sikeredtek. Na, ilyenek kellettek volna ebbe a produkcióba.

Ezek helyett viszont találunk pár, a fizika törvényeit meghazudtoló, ezért hihetetlenül nevetségessé váló bunyót, melyek elképesztően unalmasra sikeredtek és igazi B-kategóriás videóra készült szösszenetekbe illő lövöldözéseket. Ezek teszik igazán tönkre a filmet, na meg a nevetséges megvalósítás, gondolok itt a fejjel lefelé fordult furgonra,mely hihetetlen sebességel siklik az aszfalton vagy arra a karamboljelenetre, ahol hősünk felettese örök nyugalomra tér. És a végére hagytam a legjobbat, a gagyi helikopteres bénázást, mely még egy mai Seagal filmbe is cikin mutatna.

Színészi játékokra ugyanúgy nem érdemes sok karaktert fecsérelni, ahogy a történetre. Az összes színésznek nevezett statiszta játéka kimerül a komor nézésben, mondjuk ez nem olyan nagy baj ebben a műfajban. Tehát nem ez rontja durván a színvonalat.

Mondandóm végére értem, nem marad más mint az összegzés: Hiába a filmbe ölt 50 millió zöldhasú, ez baromi gyengére sikeredett. Gagyi akciók és gagyi párbeszédek váltják egymást a játékidő teljes egészében, és ez egy idő után elég fárasztóvá válhat. A nagy Seagal-rajongók tehetnek vele egy próbát, de mindenki más csak óvatosan közelítsen a Sebhelyek felé, mely szépen megalapozta harcművészurunk további karrierjét!

10/2

 amerikai romantikus fantasy, 130 perc (2009)

Rendező: Chris Weitz

Szereplők: Kristen Stewart, Robert Pattinson, Taylor Lautner

2008-n tarolt az Alkonyat a mozipénztáraknál, nem is kellett a rajongóknak sokat várniuk a folytatásra. 2009-n jött is az Újhold, ami eleget tett a folytatások alapszabályának, többet nyújtott mint az előző epizód. Csakhogy ez mit is jelent jelen esetünkben? Azt, hogy nézhetetlenre sikeredett, hiszen nyálasabb, unalmasabb és idegesítőbb, mint az elődje.

Bella és Edward között dúl a l'amour, de egy kis baleset miatt szakítaniuk kell. Emiatt a lány teljesen kikészül és olyat tesz, amivel akaratlanul veszélybe sodorja szerelmét, közben pedig belehabarodik egy indán srác is.

Ennyi lenne a sztori, amit az alkotók több mint két (!) órán át nyújtanak, mint a rétestésztát, ezzel pedig rengetegszer sodorhatják szerencsétlen nézőt az elalvás szélére. Cselekményről tehát itt nem beszélhetünk, marad akkor a színészi játék, ami még nyögvenyelősebb és még rosszabb, mint az első esetében.

 A Pattinson gyerek "tehetsége" ismét kimerül a szomorú nézésben, míg a Stewart lány annyira erőlködik erőtlen szerepében, hogy az már nekem okozott fizikai fájdalmat. A két "zseniális" főszereplő mellé kapunk egy díszmajmot is Taylor Lautner néven, aki meggyőzően veszi le percenként a felsőjét, játéka pedig idáig terjed csak ki.

A látvány viszont fejlődött az előző részhez képest, csak kár, hogy visszafele. Hiszen itt már vérfarkasok (vagy farkasemberek,vagy tököm tudja hogy hívják most éppen ezeket) is vannak, akik kinézete kimeríti a botrányos fogalmát. Egy az, hogy baromi gyenge CGI effektekkel vannak életre hívva, a másik meg az, hogy semmi kreativitás nincs bennük, egyszerű farkasok csak, akik nagyok, és passz!

A legfontosabbakat elmondtam erről a celluloid szemétről, úgyhogy akinek kedves az élete az nem nézi meg! Persze, itt most nem a 10-18 éves lányokra gondolok, hiszen ennek ők a célközönsége, az ő zsebüket szívja ki ez az agypusztító hulladék.

 Persze, most baromi nagyot általánosítottam, hiszen biztos érett nők is odavannak ezért, sőt lehet férfiak is, de a célközönség akkor is a fiatal lánysereg.

Na, kicsit eltávolodtam a filmtől, de nem is nagyon szeretnék visszatérni rá, legyen elég az, hogy rossz. Nagyon.

 amerikai családi/vígjáték, 95 perc (2011)

Rendező: Tim Hill

Szereplők: James Marsden, Elizabeth Perkins, Gary Cole

Láttam már karácsonykor játszódó vígjátékot, halloweenkor játszódó vígjátékot (inkább horrort:)), de még húsvéti vígjátékkal nem találkoztam, EDDIG. Hiszen a napokban volt szerencsém a Hopp című hibrid-animációra, mely középpontjában a húsvéti nyúl áll.

A Húsvéti nyúl nem olyan, mint a Télapó, hiszen ő kiöregszik és ilyenkor általában fiának adja át a helyét. Igen ám, csakhogy Husi, a jövendő tojáskihordó dobos akar lenni, ezért megszökik a Húsvét-szigetekről és Hollywoodban próbál szerencsét, ahol egy hozzá hasonló férfi is a saját lábára akar állni. Sorsuk igen hamar összefonódik.

Hát igen, elég fura egy történet ez, sőt, ha gonosz akarnék lenni, mondhatnám azt is, hogy gagyi. De mivel ez elsősorban a fiatal korosztálynak készült, megpróbáltam eltekinteni felette. Viszont akármennyire is meglepő, a film tartalmazott nem egy jó poént, melyeken jót tudtam kacarászni, na meg rengeteg gyermeteg,viccesnek szánt képsort is, melyeken már nem. És ez eléggé rontotta az összképet, ahogy a megvalósítás is.

A főszereplő nyúl megvalósítása még egész tűrhetőre sikerült, viszont a Húsvét-szigeteki nyúlbázis az ott dolgozó csirkékkel már elég gagyin nézett ki. A karakterek elképesztően felületesre sikerültek, egy eredetivel sem lehet találkozni, na jó de, a gonosz mexikói csirke nem mindennapi dolog, de ennyi. Mindenki más ezerszer látott karaktereket tesz magáévá. Hiába gyerekeknek készült film, azért egy kis eredetiség nem ártott volna. 

 amerikai romantikus/fantasy, 122 perc (2008)

Rendező: Catherine Hardwicke

Szereplők: Kristen Stewart, Robert Pattinson, Billy Burke

Catherine Hardwicke 2008-n készített filmadaptációt Stephanie Meyer Twilight sagájának első kötetéből. A film igencsak nagy anyagi siker lett, számtalan rajongót szerzett magának, de mint tudjuk, ez nem tükrözi a minőséget. Ez pedig jelen esetünkben igencsak alacsony.

Egy fiatal lány egy szürke kisvárosba költözik az apjához, hála az anyjának. Ennek ő nem nagyon örül, nehezen tud beilleszkedni, na meg a hely se valami szimpatikus számára. Ám egyszer csak megcsapja a szerelem szele, belehabarodik a titokzatos Edward Cullenbe, akiről kiderül, vámpír.

Na, innentől indulnak be a bonyodalmak, lesznek csúnya gonosz vámpírok, nehéz döntések és a többi! Ugye milyen izgalmas? 

Amivel itt baj van a nyálas és elképesztően giccses történeten kívül, az az elképesztően lassú tempó! Igencsak emberpróbáló feladat elalvás nélkül átvészelni a majd kétórás játékidőt, melyben sok minden nem történik. A színészek pedig? Játékukból csak úgy sugárzik tehetségtelenségük. A legrosszabb alakítást Robert Pattinson nyújtja, aki csak bús tekintettel néz a távolba, néha pedig eszméletlenül erőltetett dialógusokat böffent ki magából! Partnere, Kristen Stewart se állt a helyzet magaslatán, olyan beleéléssel alakította a szomorú szürke szerelmes tinit, hogy már vártam, mikor csukja be a szemét és kezdi húzni a lóbőrt.

A filmben igencsak kevés a "mozgás", tehát aki egy látványos összecsapásokban gazdag izgalmas produkciót akar látni, az ne ezt válassza. Igaz, van egy-két "pörgősebb" jelenet, mint például a vámpír baseball, de ezek elképesztően gagyira sikeredtek. Bár annyi hasznuk legalább volt, hogy nem aludtam be a filmen.

Mindent összevetve ez egy vontatott, giccses, erőltetett tini-romantikus szösszenet, melyet hiába övez nagy hype, attól még elképesztően gyenge. Az meg a másik, hogy a vámpírokat meleg vegetáriánusoknak mutatja be, ez azért kissé szúrta a szemem.

10/2

Akik egy kicsit is járatosak a filmek világában, azoknak mondhat valamit az a név,hogy Ed Wood. Igen, sokáig őt tartották a világ legrosszabb rendezőjének, ezt a címet pedig olyan filmjeiért érdemelte ki, mint a 9.-s terv a világűrből, Bridge of the Monster és a Night of the Ghouls. Ám az idők változnak, rendezők jöttek, mentek, majd jött a Németországból, azon belül is Wermelskirchen-ből származó Uwe Boll, aki rettenetes játék-adaptációival hatalmasat bukott a mozipénztáraknál, és ezek mellett még a trash koronázatlan királyát is letaszította nem létező trónjáról (aki ugye bár ekkor már a túl világon  forgatta rosszabbnál rosszabb agymenéseit).

A kis Uwe 1965 július 22.-én látta meg a napvilágot, majd évek múltán a Kölni Egyetemre ment okulni. A sok tanulásra vesztegetett időnek meg is lett a gyümölcse, sikerült ledoktorálnia irodalomból. És az a bizonyos karrier ezután kezdődött el. Mielőtt átvándorolt volna a tengerentúlra, hazájában is leforgatott pár kisebb filmet (ezek közül "sajnos" még egyet sem láttam, de IMDB-n majd mind egy és két csillag között áll, ez aztán a nem semmi) ezek viszont nem sik vizet zavartak. Az ezredforduló után egy évvel jelentkezett rendezőnk egy tévé filmmel, melyben igazi "sztárok" játsszák a szerepeket, név szerint a rubint-kockafejű Casper Van Dien, Eric Robert és Michael Paré (ő a legtöbb Boll-filmben feltűnik), ez volt a Gyilkos ösztön. Majd ezt két másik érdektelen produkció követte, a Sötét múlt és a Kilenc áldozat.

A mester ezen filmjei fogadtatásakor beláthatta, ha ilyen termékekkel áll elő, nem fogja tudni fizetni a rezsit, ezért bravúrosan stílust váltott: érdektelen vackok helyett elkezdett borzalmasan rossz videó-játék-adaptációkat készíteni.

A sorban az első a Holtak háza volt, mely alapjául a híres SEGA játék szolgálhatott volna, de nem így lett. Hiszen a Mester megvette a jogokat, gondolván a rajongók zsebéből majd az ő bukéjába fog hullani a pénz, ahogy meghallják a címet. A játékhoz meg még véletlenül sem kell kötődni, semmilyen ponton, elég a cím!-gondolhatta Uwe.

A film 12 millió zöld hasúba került, 10-t vissza is hozott hazájában, ami a minőségéhez képest egész szép teljesítmény. Hiszen ha két szóban kéne jellemeznem ezt retket, akkor az "értékelhetetlen fos" mellett tenném le a voksom. De merészkedjünk beljebb ebbe a rettenetbe.

Pár bepörgött fiatal az "év bulijának" nevezett kulturális rendezvényre szeretne eljutni, melyet a kreatív szervezők egy Isten háta mögötti szigeten rendeztek meg. A baj az, hogy lekésték azt a hajót, ami a kanos tiniket szállította a célhoz, így hát egy bizonyos Kirk kapitányt (csodálom, hogy a stábot emiatt a kreatív névválasztás miatt nem perelték be) fizetnek le, hogy vigye el őket a féktelen buliba. Ami annyiból áll csak, hogy egy kisebb méretű színpadon két bikinis luvnya táncol, előttük pedig a hullarészeg "közönség" vonaglik, mint akikbe áramot vezettek. Na, késve, de meg érkeznek a helyszínre, ahol az égvilágon senkit nem találnak, csak véres ruhadarabokat, meg tárgyakat. Hőseinket viszont ez nem tántorítja el attól, hogy elvonuljanak szexelni, vedelni meg poénkodni, nem, őket kemény fából faragták. De kis idő múlva vége szakad a mulatozásnak hiszen megjelennek az élőhalottak és elkezdődik a mészárlás, ahol a szerencsétlen néző agysejtjei ezerszámra hullanak el.

Ennyi lenne ez a film. Másfél óra tömény agyhalál, undorító színészeknek nem nevezhető lények játékával, elképesztően gagyi, átgondolatlan és megkoreografálatlan akciókkal és borzalmas zenével. Ja, és a játékból is vágtak be pár másodperces klipeket, melyeknek sok közük nincs a cselekményhez.

Akiknek valamilyen ismeretlen oknál fogva tetszett a Holtak háza, az 2005-n örülhetett, hiszen német barátunk ekkor állt elő az Egyedül a sötétben című frenetikus művészi alkotással. Ez is egy játék alapján készült és a Holtak házával ellentétben itt már pár karakter is hasonlít a játékbeli énjére. És hát a fentebb olvasható mondatommal ki is végeztem a pozitívumokat.

A film 20 millió dollárból készült,viszont látványilag még így is a a béka altája alatt foglal helyett. Még a szörnyek néznek is ki valahogy, de az akciók, az operatőri munka és a világítás hiánya elront mindent. Maga a sztori pedig valami nehezen értelmezhető természetfeletti maszlag, ember legyen a talpán, aki első nézés után úgy áll fel a tévé elől, hogy tökéletesen megértett mindent. De magát a történetet pótolják a hihetetlenül gagyi és minden logikától mentes párbeszédek, melyeket olyan, egykor színészként jegyzett személyek adnak elő, mint Christian Slater és Stephen Dorf. A film amúgy szép nagyot bukott, csak 5 millió dollárt hozott a házhoz.

Ez viszont nem nagyon zavarhatta Boll-t, hiszen egy évvel később jött is tőle a BloodRayne, melyre 25 milliót tapsolt el. A film annyiból különbözik a többi Uwe produkciótól, hogy itt az értelmezhetetlen forgatókönyv mellett a néző kap egy kis látványt az arcába, na meg egy kisebb sztárparádét. Hiszen olyan nevek írtak alá ehhez, mint Michael Madsen, Michelle Rodriguez, Ben Kingsley, Meat Loaf és Kristana Loken.

De a sikerhez ez se volt elég, a film óriásit bukott, kicsivel több, mint 2 milliót gyűjtött be. Pedig ez egy Holtak házához képest igazi gyöngyszem, bár ettől még iszonyat rossz. A kardpárbajok elképesztően amatőrök, a zene idegesítő, a fényképezés pocsék, tehát jóval a gyenge színvonal alatt helyezkedik el. Viszont van pár jópofa vérengzés, na meg Loken kisasszony is megmutat keveset a bájaiból, ez egy picivel növeli a film nézhetőségi indexét, azaz feltornázza a nézhetetlen kategóriából.

Az elbaltázott vámpír kaland után jött egy kis csend Uwe háza tájáról, majd valami csoda folytán 50 millió dollárt kapott a kezébe és ebből elkészítette minden idők egyik legrosszabb fantasyjét, a Király nevében című mocskot. Megint megkapjuk a szokásos zagyva sztorit, nagy neveket (Statham, Liotta, Lillard, Sobieski, Forlani, Reynolds) és gagyi látványt, tehát ízig- vérig beleadott apait-anyait rendezőnk. Mily meglepetés, a film nagyot bukott, picivel több, mint 4 milliót hozott a konyhára.

Egy A-ligás rendezőt ez a rengeteg bukta már simán hazavágott volna, de a német alkotóművészt nem nagyon hatotta meg a sok anyagi bukás és a negatív kritikai vízhang, 2008-n rögtön két filmmel jelentkezett. Ez a két lidércnyomás nem más volt, mint a Postal és a Far Cry. A nagy kockafejek most felfigyelhettek, nem véletlenül, német barátunk két igen népszerű játékot mocskolt be filmjeivel.

A Postal egy beteg akció-játék igencsak morbid humorral, melyből filmet készíteni közel lehetetlenség, de ez nem akadályozta meg Uwe-t. Ezen filmje 15 millióból készült és mily meglepetés, nem is érdekelt sok mindenkit. Erről ennyi elég is, jöhet a még nagyobb szörnyűség a Far Cry.

A Crytek videó-játékát csak pozitív jelzőkkel tudom illetni, igazi agykikapcsoló, pörgős adrenalinpumpáló akció-orgia a Far Cry, melynek sajátos hangulatot adott a remek helyszín. Számomra rejtély az, hogy a készítők miért adták el a jogokat Boll cégének, de a lényeg az, hogy a katasztrófa megtörtént, elkészült a film. Mely annyiból kapcsolódik a játékhoz, hogy átvett pár nevet onnan, és kész. Dzsungel helyett van kanadai fenyőerdő, szörnyek helyett röhejes szuper-katonák és pörgős akciók helyett B-kategóriás tévé filmbe is cikinek tűnő lövöldözések és autósüldözések. Na, meg számtalan logikai bukfenc. Ennyi lenne a Far Cry.

Uwe ezen két filmje után is belehúzott rendesen! Elkészítette a BloodRayne 2.-t és 3.-t és egy ezeket kiparodizáló vígjátékot, a Blubberellát (szigorúan DVD-re), na meg egy drámát is tető alá hozott,  Auschwitz címmel, nem nehéz kitalálni, miről is szól. És még van pár projekt melyen dolgozik, úgyhogy az elkövetkezendő években is el leszünk látva mocskokkal rendesen, nem kell félni.

Így a végére még pár érdekességet: pár éve petíció gyűjtés kezdődött, annak szellemében, hogy Boll ne rendezzen többet. Hiába gyűlt össze rengeteg aláírás, a derék rendezőnk nem adta be a derekát.

Egy bokszmérkőzés erejéig kihívta Michael Bay-t, aki viszont ebbe nem ment bele. Boll azért akart megküzdeni az akcióguruval, mert szerinte ő rosszabb filmeket készít sok pénzből. Ja, hol van egy Szikla vagy egy Bad Boys a Holtak házához vagy egy Egyedül a sötétben-hez képest? De sebaj, Boll a filmjeit szapuló kritikusokat is kihívja néha napján bunyózni, őket általában szarrá veri.

Tehát hiába a doktori cím, Uwe Boll korunk legrosszabb rendezője, ezt bátran tudom kijelenteni. Egy gonddal kevesebb lesz a Földön, amikor abbahagyja mesterségét, ez biztos.

Nicholas Cage Oscar-díjas színész, aki a 90's évek közepe tájékán kóstolt bele az akció műfajba (és jó ideig ott is tevékenykedett) ma már jó úton halad afelé, hogy befogadják olyan B-kategóriás akciósztárok berkeikbe, mint Steven Seagal vagy Jean-Claude Van Damme. Ahhoz, hogy visszakerüljön az A-ligába, egy igényes filmre lenne szüksége, mely anyagilag sem bukik el. Sajnos, ilyen nincs kilátásban a közeljövőben, amiben mostanában szerepelt ez a remek színész (aki azért többre hivatott, mint hogy ilyen vackokban égesse magát) mind anyagilag, mind kritikailag alulmaradt. Most két friss filmjét szeretném ezen cikk keretein belül bemutatni, melyek jobban mutatnak a videotékák polcain, mint a mozik vásznain.

Féktelen harag

amerikai akció, 104 perc (2011)

Rendező: Patrick Lussier

Szereplők: Nicholas Cage, Amber Heard, William Fichtner

Wes Craven filmjeinek vágója, Patrick Lussier 2000-n készítette el első filmjét és azóta rendezget változó minőségű produkciókat. Pár éve tett le az asztalra egy kifejezetten látványos 3D-s technikával készült horrort, a Véres Valentin-t, emiatt hittem azt, hogy új trash-akciófilmje se lesz rossz. Hú, de rosszul hittem!

Mint tudjuk, az ilyen B-kategóriás agymenések elég gagyi történettel rendelkeznek, ez alól a Féktelen harag se kivétel. Milton (Nicholas Cage) lányát galád sátánisták megölik, unokáját pedig elrabolják, hogy teliholdkor feláldozzák és elszabadítsák a Földön a poklot. A felbőszült apa és egyben nagypapa ezt nem hagyhatja, még az sem zavarja, hogy halott, így meglép a pokolból és elindul leszámolni a gonosz szektásokkal. Nyomában pedig ott lohol a Sátán könyvelője, akinek az a feladata, hogy Milton-t visszavigye a túlvilágra.

Igen, ez nem vicc, ez a sztori. De sebaj, jó alapot szolgáltathatna egy vérben és csöcsökben tobzódó agyatlan daráláshoz, csakhogy a készítők elfelejtettek stílust és öniróniát pakolni a filmbe. Ezen fontos elemek nélkül pedig ez csak egy rettenetesen gagyi, mozikba küldött B-kategóriás őrültség, ami helyenként már már túl komolyan veszi magát. Pedig itt az lenne a lényeg, hogy nevessünk a látottakon, bár itt lehet is, de csak kínunkban. Az utolsó percekben kapunk pár vicces megmozdulást a főhősök részéről, de sajnos hamarabb kellett volna több. És itt említeném meg azt a jelenetet, melyet a kreatív készítő brigád snittről-snittre átvett a Golyózáporból!

Színészi játékkal nem nagyon találkozhatunk ebben a "csodában". Cage faarccal végig lövöldözi a játékidő teljes egészét, közben pedig ugyanilyen arckifejezéssel dug meg nőket és piál. A mellette látható Amber Heard csini, meg minden, viszont tehetsége nem igen van a színjátszáshoz. Pár pillanat erejéig feltűnik még David Morse és Billy Burke, ők se tesznek sokat a filmhez, sőt, az utóbbi még ripacskodik is néha. Aki viszont játékával emel egy kicsit a film színvonalán, az William Fichtner, félelmetesen jó volt a Sátán Könyvelőjeként.

Nincs stílus, nincs önirónia, a színészek játéka gyenge, viszont a látvány úgy-ahogy megmenthette volna a filmet. Az a vicc, hogy itt ez a leggyengébb láncszem. A CGI effektek olyanok, mint valami másodvonalbeli tévéfilmben, a lövöldözések ésaz auts üldözések pedig elképesztően unalmasan lettek tálalva.

Mindent összevetve, ez egy gyenge kis trash-ökörség, melyet azonnal DVD-n is kiadhattak volna, hiszen nem sok értelme volt annak, hogy mozikba küldjék. Szép nagyot is bukott, ezt pedig meg is érdemelte.

10/4

Boszorkányvadászat

amerikai kaland/fantasy, 95 perc (2011)

Rendező: Dominic Sena

Szereplők: Nicholas Cage, Ron Perlman, Claire Foy

Dominic Sena rendező úrral Cage anno már forgatott egy Tolvajtempót, az egy teljesen átlagos autós light-akciófilm volt. A magyar keresztségben Boszorkányvadászat címet kapó Season of the Witch erejéig Sena és Cage újra együtt dolgozhatott, ami nekik lehet jó buli volt, de azoknak már kevésbé az, akik leülnek megnézni újabb filmjüket, hiszen elég pocsékra sikerült.

Két kereszteslovag, Behmen (Cage) és Felson (Perlman) egy idő után rájönnek, hogy nem Istent szolgálják azzal, hogy halomra ölik a népet, ezért dezertálnak. Igen ám, csakhogy egy városban lelepleződnek és csak akkor menekülhetnek meg a bitófától, ha egy boszorkánynak hitt nőszemélyt elvisznek egy kolostorba, ahol a szerzetesek kiűzik belőle a gonoszt. Erre azért van szükség, mert állítólag miatta tört ki a pestis. Hőseink el is indulnak a banyával, viszont az út sokkal veszélyesebb, mint azt ők hitték.

A film 40 millió dollárból készült, ami nem mondható nagy költségvetésnek egy fantasy esetében, ez vissza is tükröződik a látványon. A csatajelenetek valami hihetetlenül rosszul néznek ki, még szerencse, hogy csak 7 percet vesznek el a játékidőből. Viszont az erdei farkastámadás és maga a gonosz démon (vagy a Sátán,kinek hogy tetszik) is elképesztően gagyi megjelenítést kapott, és ez nem kicsit von le a film élvezeti értékéből. A másik nagy negatívum a látvány mellett, az a cselekményvezetés. A film néhol igazán pörgős (főleg az elején és a végén) néhol pedig kifejezetten eseménytelen és unalmas (a közepén). Jobban kellett volna elosztani az eseményeket.

Színészi játékról itt se nagyon beszélhetünk, ez kimerül a főszereplők komor nézésében. Cage szomorú, Perlman nagyon laza és kemény, a többiek pedig elhanyagolhatóak. Na, dióhéjban így lehetne jellemezni a karaktereket.

Mást erről a kis szösszenetről nem nagyon lehet írni. Egy kölcsönzést megér a helyi videotékából, viszont megvenni nem érdemes (letölteni meg ugye bűn).

10/4

Cage tehát jó színész, viszont ahhoz, hogy kikászálódjon a gödörből, ahová süllyedt, nem ilyen másodvonalbeli alkotásokhoz kéne aláírnia. Remélem nemsokára újra láthatjuk egy színvonalas produkcióban, bár erre nem sok az esély, hiszen új projektje nem más, mint a Szellemlovas 2., amit épp Romániában forgatnak. De hát ugye, mint tudjuk, a remény hal meg utoljára!

amerikai vígjáték, 98 perc (2011)

Rendező: Seth Gordon

Szereplők: Jason Bateman, Charlie Day, Jason Sudeikis

A vígjáték az a műfaj, melyben könnyű hibázni, Seth Gordon rendezőúrnak sikerült is 2008-n, Négy karácsony című, sztárokkal teli tömött karácsonyi vígjátéka egy poéntalan kliséhegy lett, melyben nagyítóval is nehéz pozitívumokat keresni. Szerencsére legújabb filmje, a Förtelmes főnökök sokkal jobban sikerült ünnepi kicsapongásánál.

A történet nem bonyolult, ez a műfaj nem is követeli meg a csavaros szkripteket. Bár, az nem árt, ha a papírra vetett sztori működik. Tehát van három balfék, akiknek majd minden napjuk maga a pokol, köszönhetően a főnökeiknek. Egy idő után betelik náluk a pohár és elhatározzák, elteszik láb alól munkaadóikat, viszont ez nem egyszerű feladat, bele is kerülnek nem kevés vicces szituációba.

Fentebb már említettem, hogy nem árt, ha egy film története működik, jelen esetünkben nem tökéletesen, de egész jól halad előre a sztori. Köszönhető ez számtalan vicces szituációnak, poénos párbeszédnek/beszólásnak és a remek gárdának. A három pancsert három nagyszerű vígjáték-színész testesíti meg, név szerint Jason Bateman, Charlie Day és Jason Sudeikis. A három förtelmes főnök szerepében pedig Kevin Spacey-t, Jennifer Anniston-t és Collin Farrel-t láthatjuk, akik mind kimerítik a szenzációs fogalmát. Személyes kedvencem Farrel volt,ő mindig ilyen szépfiúkat alakít, itt meg egy kopaszodó,haját oldalra fésülő drogos tahót személyesített meg. Mellékszerepben pedig feltűnik Jamie Fox és Ioan Gruffudd. Mi ez, ha nem egy igazi sztárgáda?

Igaz-ami igaz, rendesen megdolgoztatja a rekeszizmokat a film, sőt talán a nyár egyik legjobb vígjátéka, de negatívumok így is akadnak benne. Ide sorolandó a túl gyors és összecsapott lezárás, Farrel kevés szereplése és az Annistonos-szál enyhén lehetetlensége. Hiszen ez a bombázó egy pasifaló fogorvost játszik, aki megakarja dugatni magát asszisztensével, de neki ez annyira nem buli, hiszen felesége van. Na, azt hiszem, egy egészséges férfiember az első felkérés után "megszeretgette" volna a skandináv leányzót, és nem akarná ezért eltenni láb alól.

Ezen negatívumok ellenére egy igazán ütős vígjáték ez, melyre érdemes jegyet váltani. Remek poénok, baromi jó színészek, veszettül vicces párbeszédek és morbid történet, egy vígjáték esetében nem hiszem, hogy ez nem lenne elég.

10/8

akció/fantasy, 110 perc (2011)

Rendező:Zack Snyder

Szereplők: Emily Browning, Vanessa Hudgens,  Abbie Cornish

A 300 és a Watchmen rendezője (Zack Snyder) eddig csak adaptációkat készített, tehát filmjeinek volt írott alapjuk, nem a forgatókönyvírók, esetleg saját maga vetette történetüket papírra. Viszont legújabb filmje már nem ilyen, hiszen az Álomháború teljes egészében Snyder agymenése.

A történet fontos dolog filmek esetében, tehát nem árt, ha van. Na, az Álomháborúnak csak árt, hiszen csak gyenge alibinek szolgál a szemkápráztató akciók mellett. Tehát van egy fiatal lány, akit gonosz mostohaapja bead egy diliházba egy sajnálatos baleset után. A lány a szörnyű valóság elől a saját fantáziavilágába menekül és ott csatákat vív azért, hogy végül szabad legyen.

Ennyi lenne a történet dióhéjban, mit ne mondjak, igencsak egyszerű. De ez még nem lenne baj, csak hát próbáltak bele még mondanivalót is csempészni, na meg a végére fordulatot is, de ezek nagyon nem működnek, sőt, tökön is rúgják a filmet. Pedig a látvány nem piskóta, ezt aláírom. Viszont azt is, hogy egy idő után már eléggé bánthatja az ember szemét a sok CGI áradat. Maguk a fantáziálgatások (nem álmok, a cím hazudik) elsőre még piszok jól néznek ki, viszont már a film felétől  unalomba is fulladnak, amellett, hogy kiégetik a nézők retináját. A bordélyházban játszódó jelenetek pedig szimplán gagyik, tehát amikor az ember megunja a sok akciót, még rosszabb lesz a helyzet, hiszen visszakerül egy eléggé elbaltázott cselekménybe. Ja, és hogy jön ide a bordélyház, amikor a lány diliházba kerül? Ez kérem szépen kiderül a filmből, nem akarok poénokat lelőni.

Amúgy sok helyen olvasom, hogy sokaknak értelmetlen a film, nem tudták hova rakni a dolgokat. Itt jegyezném meg, hogy a történet rém egyszerű, semmi nagy dolog nincs benne, amit ne lehetne megérteni.

Színészi játékokkal nem nagyon találkozhatunk a filmben. Sőt, ha  rossz májú akarnék lenni, azt is írhatnám, hogy ilyen nincs is, de nem vagyok az és nem teszem. Ja, hogy már megtettem? A főszerepben "tündöklő " csajok dekoratívak (nálam Browning kisasszony vitte a prímet kinézetben),látványosan ugrabugrálnak, de ennyi.A mellékszereplőket meg teljesen felesleges megemlíteni.

Ami sokat javít a film színvonalán a látvány mellett, persze, az a remek zene. A betétdalok brutálisan jók lettek, főleg a Sweet Dreams  átdolgozása, remek hangulatot  teremtenek, melyet a film hamar le is tud rombolni.

Snyder jobban jár, hogyha marad az adaptálásnál, hiszen az megy neki. A fantáziálgatásait meg inkább tartsa meg magának, a bevételek is mutatják, nem voltak sokan kíváncsiak rá.

10/5

amerikai vígjáték, 102 perc (2011)

Rendező: Todd Phillips 

Szereplők: Bradley Cooper, Ed Helms, Zach Galifianakis

A Másnaposok című vígjáték 2009-n igen nagy sikert aratott, nem is volt kérdés,hogy készül folytatás. Erre 2 évet kellett várni.

A cselekmény Bangkokba játszódik, ahol Phil, Stu és Alan ébred totál másnaposan, úgy, mint anno Las Vegasban. Most is megpróbálják összerakni a mozaikdarabokat, hogy hogyan is kerültek abba a helyzetbe, amibe, és egy ismerősüket újra meg kell találniuk, hiszen vészesen közelít az esküvő napja, ahol a férj Stu lesz.

Maga a történet az első rész átírott változata, ugyanazokra a panelekre épül, mint elődje. Ezzel még nem lenne baj, de a poénok is nagyjából ugyanazok, mint a 2009-s film. És akkor most kérdezhetnétek, miért is jó ez a folytatás. 

Azért, mert annak ellenére, hogy egy kopírozás az egész, működik. A poénok hihetetlenül betegek, a legtöbbhez erős gyomor kell, de mégis viccesek, a karakterek pedig ismét szerethetőek. Na, meg azért így is tartogat pár meglepetést a történet, például, hogy hova is tűnt el Stu menyasszonyának az öccse. A főszereplők játékával nincs gond, hozzák azt a színvonalat, amit az elsőben. Mellettük pedig még feltűnik pár pillanat erejéig Mike Tyson (aki ugye már az előző részben is szerepelt), Paul Giamatti és Jeffrey Tambor, velük se volt különösebb probléma, Ken Jeonggal már annál több. A fickó még vicces volt az első részben, de itt valami elképesztően erőltetetten játszik, még szerencse, hogy nem sokat van a színen.

Jó kis agykikapcsoló vígjáték ez, beteg poénokkal, egyszerű, de pár igazán kellemes meglepetést tartogató történettel, szerethető főhősökkel és pazar zenékkel. Nem múlja felül az elsőt (maximum morbiditásában), de így is bátran tudom ajánlani azoknak, akik odavoltak az előző filmért és szeretik Todd Phillips agymenéseit.

10/7

amerikai akció/ sci-fi, 157 perc (2011)

Rendező: Michael Bay

Szereplők: Shia LaBeouf, Rosie Huntigton Whiteley, Frances McDormand

A bukottak bosszúja is kasszát robbantott, Bay viszont nem csak pénzes fürdőkádjában, de a negatív kritikákban is úszhatott, melyekkel filmjét és őt illették. A rajongók is ráncolták szemöldöküket, sokan úgy érezték az akcióguru megerőszakolta az alakváltó robotokat. De a 3. rész elkészült, Bay pedig beismerte interjúkban, a második rész tényleg rossz, viszont a harmadik ütni fog. Na, hogy ez mennyire volt PR szöveg, azt döntse el mindenki maga.

A Transformers 3. része viszont tényleg jóra sikerült, nem is kicsit. A történet itt is egyszerű, mint az egyszeregy. A 60-s évek űrversenye reakció volt egy eseményre, derül ki a filmből, ez az esemény pedig az volt, hogy egy Autobot űrhajó zuhant le a Hold sötét oldalán. Ez az űrhajó olyan technológiát szállított, mellyel létre lehet hozni a teleportálást. A gonosz álcák csúnya tervet szövögetnek, persze, már a jelenben, Sam pedig új csajt szerzett és állást keres.

A történet itt is iszonyat egyszerű, logikai buktatók is akadnak, viszont az egész úgy van felépítve, mint az első rész, és ez jót tett a filmnek. A vicces karakterek nagy része mellőzve lett, de akik bekerültek a filmbe, azok se szerepelnek sokat. Így megmaradtak a poénok, de jóval kevesebb van belőlük. A színészek nem erőltették meg magukat most sem. LaBeouf a szokásos formáját hozza, a fehérneműmodell,(akivel a Fox kisasszony után maradt űrt pótolták az alkotók) Rosie Huntigton Whiteley dögös, nem is kicsit, de ennyi, Josh Duhamel és Tyrese Gibbson pedig több teret kapott, mint az első két részben együttvéve, de ők is csak a szokásos formájukat hozták. John Turturro is visszatért, bár nem sok szerepet kapott, de legalább nem volt itt-ott idegesítő, mint a második epizódban. Az ő asszisztensét Alan Tudyk formálta meg, neki voltak vicces beszólásai/megmozdulásai, ez már Ken Jeongról nem mondható el, aki kimerítette az idegesítő fogalmát, pedig csak pár percig volt a színen. És ha még nem lenne elég, John Malkovich és Frances McDormand is játszik a filmben, viszont ezen szerepeikért biztos nem kapnak Oscart, de ez itt nem is fontos.

Itt a látványon van a hangsúly, ami már megint szenzációs! Komolyan, az ILM olyan effekteket hozott itt össze, amelytől az embernek leesik az álla! Az akciók remekül fényképezettek, végig követhetőek, az operatőr mindent megmutatott. És ezek mellett eszméletlenül dinamikusak! Akik nyár közepén azért ülnek be erre a filmre, mert ki akarnak kapcsolódni, pörgésre, látványra vágynak, azoknak ez a film telitalálat lesz! Steve Jablonsky zenéje nagyon ütősre sikerült, annak ellenére, hogy megint nincs benne egy parányi eredetiség se.

Igen, a történet elég gagyi, a színészek közepesen alakítanak, viszont itt, ebben a filmben nem is ezeken van a hangsúly, hanem a látványon! Az pedig, nagyszerű! Szórakoztató agykikapcsoló popcorn mozi ez, se több, se kevesebb, de annak kiváló.

Aki pedig hiányolta az eddigi Transformers filmekből az emberáldozatot, az itt elégedetten dőlhet hátra, hiszen itt a mi fajunk is hullik rendesen, persze vér nélkül!

10/8

amerikai akció/sci-fi, 150 perc (2009)

Rendező: Michael Bay

Szereplők: Shia LaBeouf, Megan Fox, John Turturro

Michael Bay 2007-n bemutatott Transformers című filmje igen nagy siker lett, nem is volt kérdés,hogy elkészül a folytatás. És hát milyen egy tisztességes második epizód? Többet kínál, mint az első rész, de még mennyivel többet. Ebben a szellemben készült A bukottak bosszúja. Hosszabb és látványosabb lett az első résznél, de a poénok és a karakterek számát is igencsak megnövelték, ez viszont nagyon rossz húzás volt.

A történet egy katyvasz lett, forgatókönyv nemigen állt a stáb rendelkezésére, ezért amúgy 3 ember felelt. Tehát Sam egyetemre készül, az autobotok egy katonai egységgel álcákra vadásznak. De jön a bonyodalom, a gonosz Álcák megszerzik a kocka egyik szilánkját és felélesztik Megatront, eközben pedig Sam agyába égnek egy másik szilánk darab segítségével egy földönkívüli gép koordinátái. El is kezdődik a hajsza, az álcák Sam nyomában, Sam pedig a gép nyomában, amit ha a gonoszok kaparintanak meg, elpusztul a Föld.

Amivel itt baj van (a borzalmas szkripten kívül) az a színészi játék és az erőltetett poénok. A főszerepben ismét Shia LaBeouf látható, aki rengetegszer ripacskodik, de rajta még újdonsült társa is túltesz, akit Ramon Rodriguez testesít meg. Megan Fox meg csinos meg minden, de tehetséggel nem áldotta meg a sors. John Turturro is visszatért, mint Simmons ügynök, neki van pár poénos megmuzdolása, de néha már őt is soknak éreztem. Josh Duhamel és Tyrese Gibson is itt van, de az ő játékuk kimerül abban, hogy lőnek és néha beszólnak valami vicceset.

Na, és a poénok! Az első részben is voltak, de azok még működtek, lehetett rajtuk nevetni, rosszabb esetben egy erőltetett mosolyt ejteni, de itt az ember csak a két tenyerébe  tudja temetni az arcát! De mégis, ezen hibák ellenére én szeretem ezt a filmet! Miért is? Mert itt első sorban a látvány a lényeg, ez pedig nagyszerű lett. A film tempója igen gyors, nincs megállás, öt percenként kapunk az arcunkba egy piszok jól megkoreografált akciót. Igaz, az Autobotok eléggé háttérbe szorultak, ez kissé elszomorított, de legalább az Álcák több teret kaptak.

Steve Jablonsky zenéje nem eredeti, viszont tele van fülbemászó dallamokkal, melyek megbabonázhatják a muzikálisabb nézőket. A film végén pedig a Linkin Park nóta elmaradhatatlan, ez persze nagyon jó lett.

Gyengébb, mint az első rész, nagyon látszik rajta, hogy rohamtempóban készült és sokszor átmegy szerethető kategóriából idegesítőbe, de mégis, ha kikapcsoljuk az agyunk és így nyáron, egy esős délutánon leülünk elé, szórakozhatunk rajta. Ez a film elsősorban erre készült, és ezt a feladatát teljesíti is.

10/ 7

amerikai akció/sci-fi, 144 perc (2007)

Rendező: Michael Bay

Szereplők: Shia LaBeouf, Megan Fox, Josh Duhamel

Michael Bay, a videó-klipek felől érkező akcióguru miután kiszállt Jerry Bruckheimer boszorkánykonyhájából azonnal átpártolt Steven Spielberghez. Viszont az első film (A sziget) amit nála készített el, igencsak nagyot hasalt a pénztáraknál. Bay ezután nem pártolt vissza Bruckheimerhez, nem, elkészített egy új filmet Spielbergnél, mely hatalmas sikert aratott. Ez volt a Transformers!

A film alapjául a Hasbro játékfigurái szolgáltak, melyekből számtalan képregény és rajzfilm készült. Én sajnos sosem rajongtam ezekért, a mindenféle masinává transzformálódó robotok hidegen hagyta, addig amíg el nem készült az élőszereplős film!

A történet igencsak egyszerű. Egy fiatal fiú belecsöppen az Álcák és az Autobotok háborújába. Mindkét robotfaj egy hatalmas erővel bíró energiaforrást akar megszerezni magának, a Kockát, más néven az Örök Szikrát.

A forgatókönyvért Roberto Orci és Alex Kurtzman felelt, és azt kell hogy mondjam, nem végeztek rossz munkát. Igaz, tele van giccsel és sablonnal a szkript, de mégis egy igazán szerethető és szórakoztató film kerekedett ki belőle. Maga a történet elképesztően kiszámítható, tele van sablonkarakterekkel, de mégis úgy van tálalva az egész, hogy az elképesztően szórakoztató legyen. Maga a látvány nagyon jó. Az ILM trükkjei fantasztikusra sikerültek! A robotok kinézetileg igencsak jól kidolgozottak, engem az átalakulásaik kápráztattak el igazán. És hát az akciók! Ezek is baromi jók, Bay most is igazi látványorgiát varázsolt a vászonra. Ami kicsit zavaró volt, az az operatőri munka! A robot össze csapásoknál a legtöbb esetben csak egy összegabalyodott CGI tömeget láthatunk. Ez ront egy kicsit az összképen.

Látványfilmek esetében nem kell remek alakításokat várni, itt sincsenek ilyenek. A főszereplő srác (akinek most nem szeretném leírni a nevét, úgy is tudja mindenki, kiről van szó) jól hozta a kétbalkezes tinédzsert. Igaz, néha-néha majdnem átlépi a jó ízlés határát, és elkezd ripacskodni, de szerencsére mindig időben leállította magát, így egy egész szerethető figurának lehet nevezni. Mellette itt van  Megan Fox, aki mint látványelem,tökéletes, de színésznek nem nevezném. Mellékszerepekben John Turturro, Anthony Anderson és Jon Voight látható, mindannyian hozták a formájukat.

A 2007-s Transformers egy igazán látványos akció/sci-fi, egyszerű történettel, sablonkarakterekkel, akiket jó színészek keltettek életre és kellemes zenével, melyért Steve Jablonsky volt a felelős. Nem egy világmegváltó filmről beszélünk, de egy nyári délutánra tökéletes szórakozást nyújthat, kisebb hibái ellenére is.

10/8

amerikai akció/vígjáték, 91 perc (1996)

Rendező: John Gray

Szereplők: Steven Seagal, Keenen Ivory Wayans, Bob Gunton

Steven Seagal, a mára pocakossá érett csuklótörő a 90-s évek végi bukásaival írta ki magát a mozikból és csapódott be a videotékák alsó polcaira filmjeivel. A Tisztítótűz című akció is szépen elhasalt a mozikasszáknál a tengerentúlon, a költségvetés felét hozta csak vissza. Pedig ez még a lófarkas verőgép szerethető produktumai közé tartozik. Lássuk a történetet:

Jack Cole buddhista zsaru, akinek múltja nem épp dajkamese, viszont sok minden nem derül ki belőle. New Yorkból Los Angelesbe érkezik és társául megkapja Jim Campbbel nyomozót, mellé pedig egy ügyet is kap, amit mihamarabb meg kéne oldani. A duó el is kezd nyomozgatni, útjuk során rengeteg embert vernek/lőnek szét, és még egy hatalmas összeesküvésbe is belefutnak, melynek főszereplője az orosz maffia és a hidegháborúból megmaradt vegyi fegyverek.

A forgatókönyvíró ezért kapta hát a fizetését, de nem kell haragudni rá, a mai Seagal művek sem rendelkeznek különb történetekkel. Csak hát ott az akciókat egy zsömle árából hozzák ki. Na, de térjünk vissza John Gray mozijára.  Az akciók nem rosszak, van itt bunyó, lődözés, robbanás, ezek jól is néznek ki. Az operatőri munkával meg a vágással van itt baj. Gondolok itt az iskolai túszejtésre, ahol főszereplő akcióhősünk egy csibésszel kiugrik az ablakon és egy másik házba zuhannak be. Ez valami elképesztően rosszul nézett ki! Viszont az valami elképesztően látványos lett, ahogy a Wayans fiú kiugrik felrobbanó lakásából és az utolsó lövöldözés is pofásra sikerült. Kivéve a fő gonosz legyőzését, az valami vicc lett, annyiból áll az egész, hogy rugdossa az ˝ezerarcú˝ harcművészt, az meg felpofozza oszt kivágja az ablakon.

A gyengébb akciókat úgy-ahogy Keenen Ivory Wayans ellensúlyozza beszólásaival, amik igencsak jól működnek. Van pár izzadságszagú, de elenyésző mennyiségben. A Casablancás beszélgetés visz mindet, ez igazi térdcsapkodós jelenet lett. Színészi alakítások kimerülnek abban, hogy Seagal néha mosolyog, de ez itt még nem zavaró.

Nem egy akció klasszikus a Tisztítótűz, de egy kellemes másfél órás szórakozásnak megteszi, még mai szemmel nézve is.

10/6,5

francia akció/krimi, 92 perc (2010)

Rendező: Pierre Morel

Szereplők: John Travolta, Jonathan Rhys Meyers, Kasia Smutniak 

2008-n Liam Neeson Párizsba utazott, hogy megmentse lányát az albán emberkereskedőktől, ez volt az Elrabolva. A film nagyon sikeres lett, mert annak ellenére, hogy olyan egyszerű volt, mint egy bot, felvonultatott rengeteg pörgős és látványos akciót, igencsak jó színészi játékot és tartalmazott feszültséget és drámát. A készítők a sikeren felbuzdulva hasonló recept alapján készítették el a Párizsból szeretettel című akciómozit, mely mind anyagilag és mind kritikailag irdatlan nagy bukta lett.

James Reece egy nagykövetségen dolgozik Párizsban, de szeretne bekerülni a CIA-ba. Egy feladatod kell teljesítenie, és aztán bekerül: egy Wax nevű ügynököt kell ide-oda fuvaroznia a szerelem városában és néha besegíteni neki. Ez egyszerűnek tűnik, de később kiderül, a férfi kőkemény gyilkológép és egy terrorista összeesküvést kell lelepleznie, melyben James is kulcsfontosságú szerepet játszik, anélkül, hogy tudna róla. 

Igen, ez a film jóval gyengébb, mint az Elrabolva. Míg Liam Neeson akciózgatásának volt súlya, lehetett izgulni érte, az itteni akciók nagyon elrugaszkodnak a valóság talajától és ennek köszönhetően a karakterekért sem lehet szorítani. De a film mégis tud szórakoztatni, látszik hogy erre készült. És amit vállal, azt teljesíti is: bitang látványos akciókkal és poénos beszólásokkal szórakoztatni. A kulcs ahhoz, hogy megszeressük ezt a filmet, nem más, minthogy nem szabad és nem is kell összehasonlítani a 2008-s Neeson akcióval.

A színészek közül Travolta az, akit érdemes kiemelni. Jól alakította a profi, kőkemény ügynököt, aki minden akció után elmorzsol egy aranyköpést. Társát Jonathan Rhys Meyers személyesíti meg, aki (mint már megszokhattuk az ilyen filmeknél) kezdő, és nem nagyon tetszenek neki Wax módszerei. De a film végére csak kialakul köztük a barátság.

Térjünk rá az akciókra. Na, ezekből van ám bőven és a minőségükkel sincs gond, mind elképesztően dinamikus és látványos. Igaz, Travoltán észrevehető egy kis súlyfelesleg, de a fickó már nem igazán nevezhető fiatalnak, de még így is meggyőzően aprította a gonosz terroristákat. A film helyszíne, mint már fentebb említettem párszor és a cím is mutatja, Párizs, ami pazar hangulatot kölcsönöz a látottaknak. 

Ami igaz az igaz, Morel előző filmjéhez képest Travolta párizsi ámokfutása piskóta, de a kettőt nem kell egymáshoz méregetni. És ha így teszünk, akkor egy szórakoztató másfél órában lehet részünk, ahol kőkemény akciók és jól működő egysorosok váltják egymást. Az már más tészta, hogy olyan, mint történet, nem nagyon van. De ha ezt a hiányosságot megbocsátottuk a 80-s évekbeli akciófilmeknek, akkor ennek is meg lehet.

10/7

amerikai sci-fi/kaland, 125 perc (2010)

Rendező: Joseph Kosinski

Szereplők: Jeff Bridges, Garret Hedlund, Olivia Wilde

A tavaly télen mozikba került Tron-Örökség egy 1982-n készült Disney film folytatása volt. Az alkotók részéről jó húzás volt az, hogy nem remakelték az eredetit, hanem egy második epizódot készítettek hozzá. Sajnos, én a régi Tront még nem láttam, de a folytatás nem is hozta meg hozzá a kedvem. Ennek ellenére majd sort kerítek rá.

A történet középpontjában Sam Flynn áll, akinek az apja sok évvel ezelőtt eltűnt. A férfi egy nagy informatikai cég elnöke volt és feltalált egy olyan programot, melybe hús-vér ember is beléphet. A program magába szívta. Fia is bekerül a virtuális világba és megpróbálja onnan kiszabadítani édesapját.

A sztori eleje igencsak sablonos, sőt kifejezetten lassan indul el a cselekmény. De akkor se lesz jobb a helyzet, amikor mi nézők Sammel együtt bekerülünk a neon fényben tündöklő világba. Itt megismerünk pár kifejezetten idegesítő, egyben 2 dimenziós karaktert akik néha hihetetlenül primitív párbeszédek segítségével kommunikálnak egymással. De a történet színvonala sem javul, sőt, egyre jobban bonyolódik a történet, amiről ha pár percre is levesszük a tekintetünket, eléggé belebonyolódhatunk. Na, nem azért, mert olyan agyafúrt és csavaros lenne, nem! Azért mert eléggé túl lett misztifikálva.

A látvány az, amely miatt elkészült a Tron-Örökség. Hiszen ma már CGI animáció segítségével a legfurább fantáziavilágokat életre lehet hívni. Ilyen téren nem is vall szégyent a film. A képi világ, mint már említettem, neon fényben úszik és ez nagyon jól is nézz ki. Egy baj van vele, az ember szemének szoknia kell kicsit, mert először elég nehéz a sötét zöld és kék épületeket, járműveket külön választani a szintén sötét háttértől. Az akciók jól lettek kivitelezve, dinamikusak és látványosak, csak sajnos mennyiségük igen csekély a film második felében.

Mert a lassú kezdés után azonnal belecsöppenünk a virtuális gladiátorjátékokba, de miután főszereplőnk meglóg innen, igencsak leül a tempó. Itt kezdődik igazából a történet ismertetése, amelyre szerintem kicsit több időt szántak az alkotók, amennyit igazából kellett volna.

Látványfilmtől nem kell remek alakításokat várni,én nem is szoktam, de azért elvárok egy erős közepest a színészektől. Itt egyedül Jeff Bridges jut el eddig, mindenki más jóval alatta teljesít. A főszereplő srác nem irritáló tényező, de közel járt ahhoz,hogy az legyen. Lazának szánt beszólásai igen vérszegényre sikeredtek, színészi alakítása pedig kimerül bamba nézésében. Olivia Wilde se volt a helyzet magaslatán ilyen téren, de ő legalább dekoratív volt és ügyesen riszálta hátsó felét. De mindennek a legalja az volt, amit Michael Sheen leművelt abban az öt percben, amit a képernyőn töltött. Pedig ő tehetséges fickó, de itteni teljesítményére nincsenek szavak, és akkor még nagyon finom voltam.

Az erős képivilág és pazar látvány mellett a másik pozitívum a zene. Ezért a Daft Punk volt a felelős, muzsikájukban az epikus dallamok remek egyveleget alkotnak az electro hangzással.

Közepes látványfilm a Tron folytatása, mely akár jobb is lehetett volna, de ebben a formában is elszórakoztathatja a kikapcsolódásra vágyó nézőket. Na, majd talán a harmadik rész húsz év múlva hátha felülmúlja.

10/5

amerikai sci-fi/akció, 125 perc (2008)

Rendező: Jon Favreau

Szereplők: Robert Downey Jr., Gwyneth Paltrow, Jeff Bridges

Az első képregény alapján készült szuperhős film nem ma került mozikba, de még mindig rengeteg hős filmet kapunk a tengerentúlról. Az már máshova tartozik,hogy néha olyan képregényhőst álmodnak az alkotók vászonra, aki rajzolt formájában jobban megállta a helyét. A 2008-n mozikba kerülő Vasember nem ilyen lett.

Tony Stark milliomos üzletember, aki egy fegyverkészítő cég feje.  Új művét, a Jericho rakétát az amerikai hadseregnek szánja, el is utazik Afganisztánba, hogy átadja a rakéta fejeket. Az üzlet lezajlik, de a konvoját megsemmisítik a terroristák és Starkot foglyul ejtik, azért, hogy készítse el nekik is a Jericho rakétát. A fogságban építi meg a Vasember páncélt, aminek segítségével kiszabadul a rabságból. A páncélt idővel továbbfejleszti és felveszi a harcot a gonosztevőkkel.

Jon Favreau filmje nem sok eredetiséget mutat fel, rég bejáratott sablonokra épül, de ezeket úgy használja fel, hogy a végeredmény nem egy unalmas hős film lesz, hanem egy szórakoztató, nagyon laza látványorgia.

Kezdjük ott, hogy Tony Stark nem egy szokásos igazságosztó figura, hanem egy botrányairól (is) híres feltaláló, aki semmit nem vesz komolyan, mindig akad egy aranyköpése. Üzlettársát a zseniális Jeff Bridges alakítja, aki most nem mutat fel Oscar-díjas alakítást, de hozza a formáját. Stark asszisztensét Gwyneth Paltrow személyesíti meg, aki nem csak csinos, de tehetséges is. Tehát, a színészek játékával semmi probléma nincsen.

A történet nem veszi magát véresen komolyan, de még így is akadnak benne kifejezetten drámai pillanatok. Az egyik ilyen a film elején található, Tony Stark rabsága és szabadulása igencsak erősre sikeredett. Látványos akciókból pont annyi van, amennyire szükség van és jól vannak beleépítve a cselekménybe. 

Ezekért az ILM volt a felelős, meg is látszik a minőségükön. Mind nagyon dinamikus, jól megkoreografált. Maga a Vasember páncél is igencsak dekoratívra sikerült és néha nem lehet eldönteni róla, hogy akkor jelmez e, vagy CGI animáció.

Ramin Djawadi zenéje igencsak jóra sikerült és tükrözi a film hangulatát. Pörgős, dinamikus dallamok váltják egymást, amelyek között nem egy fülbemászó darab található.

A Vasember helyet követel magának a legjobb képregény adaptációk között. Sok mindenen változtattak az alaptörténeten az alkotók ez, igaz. De ez nem hogy a film hátrányára, hanem előnyére válik. Aki egy igazi agykikapcsolós, szórakoztató, de mégsem bugyuta giccses filmre vágyik, az ki ne hagyja a Vasembert.

10/8